Járvány

2020.04.29. 06:03

Májustól a boltok egy része juthat levegővételhez

Első körben várhatóan a négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű, jelenleg zárva tartó üzletek nyithatnak újra a májustól esedékes enyhítési folyamat során, míg a fokozatosság elve szerint a hónap közepéig a vendéglátóhelyek, nyitott teraszok következhetnek, pünkösdig pedig a szálláshelyeknek is lehet esélyük az újranyitásra az országban.

Fotós: Balázs Attila

A nagyobb méretű iparcikküzletek, a boltláncok tipikusan plázákban lévő egységei vagy például a jelentősebb bútor- és sportszeráruházak is a hónap második felére vagy végére juthatnak újra hozzá a teljes üzemelés lehetőségéhez, attól függően, miként alakul a járvány tetőzése utáni egészségügyi helyzet – értesült a Magyar Nemzet.

Mindez azt is jelenti, hogy a kijárási korlátozás szabályainak enyhítésével sorban visszatérnek a különféle termékkörök, szolgáltatások vásárlói,

vagyis lényegében bő másfél hónapos leállást kell túlélniük azoknak a kisebb kereskedőknek, akik nem tudták értékesíteni a szezonális készletüket akár a ruha, cipő, játék vagy más árukörökben.

Ugyanígy, a vendéglátóhelyek számára is körvonalazódik a folytatás, ám azzal számolniuk kell a cégeknek, hogy az előző években megszokott erős értékesítésnek csak egy része tér vissza a belföldi turizmus óvatos újraindulásával, illetve egyéb korlátozások is jöhetnek. Így például

várható, hogy az étkezőhelyeken szabályozzák a helyben fogyasztás körülményeit

a vendégtérben elhelyezhető létszám vagy a fogadható társaság mérete alapján az asztalok között optimális, 1-1,5 méteres távolság feltételével. Az is elképzelhető, hogy a mostani teljes tiltás után egyelőre úgy lehet majd limitált létszámú éttermi programon részt venni, ha arra előzetesen bejelentkeznek az érdeklődők, hogy ne fordulhasson elő tumultus egy-egy nyilvános étkezőhelyen. A lap úgy tudja továbbá, hogy

a nagyobb rendezvények, vásárok, fesztiválok megtartásáról a nyári hónapok előtt még biztosan nem lesz szó.

A jövőben várhatóan nemcsak a vásárlókat, turistákat szólíthatják fel az arcmaszk vagy annak helyettesítésére alkalmas védőfelszerelés viselésére, hanem

a kereskedelmi egységek, szolgáltatók másokkal közvetlen kontaktusba kerülő alkalmazottainak is használniuk kell a világszerte mindennapos viseletté váló arcmaszkot.

Ugyanígy

a vendéglátóhelyek pincérei is maszkban kell végezzék a munkájukat, ahogy például a jegyértékesítők is az egyes látogatóhelyeken.

Információink szerint az is előfordulhat, hogy mivel az elmúlt hetekben az ilyenkor szokásos tavaszi forgalom felét bonyolította a bolti kereskedelem, míg az internetes élelmiszer- és egyéb értékesítés túlfeszült a jelenlegi kapacitásán, változik a hagyományos boltok nyitvatartási ideje is, ugyanakkor az egységes szabályt az önkormányzatok a helyi viszonyokhoz igazíthatják. Emellett két óránál várhatóan nem lesz hosszabb és korábbi időpontban végződhet majd a 65 év felettieknek megállapított, 9–12 óráig tartó beszerzési idősáv hétköznaponként.

Borítókép: Védőmaszkot viselő takarító dolgozik a szinte teljesen elnéptelenedett nyíregyházi Nyír Plaza Bevásárlóközpontban 2020. március 23-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában