Ország-világ

2021.06.14. 06:15

Így játszik össze „Gyurcsány király” és „Jakab bolond”

„A Jobbik elnöke Gyurcsány király bolondja lett, ami korántsem jelenti azt, hogy beadja a derekát a DK vezérével szemben” – mondta Zárug Péter Farkas politológus. Az elemző úgy véli, a DK–Jobbik-összefogás mögött súlyos ellenzéki erőviszonyharcok és kiszorítósdik állnak, amelyek legnagyobb vesztese a Momentum.

Jelen állás szerint Jakab Péter látszólag többet ad Gyurcsány Ferencnek, mint amennyit kap, ám korántsem biztos, hogy az Apró-villa hűvös szobáiban néhány whisky mellett a jobbikos pártelnök nem kér más, későbbi pozíciókat a félkerékre ereszkedett DK-vezértől – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Zárug Péter Farkas politológus.

Az elemző könnyen észrevehetőnek nevezte, hogy egyre nyíltabban vállalja Gyurcsány és Jakab a köztük és pártjaik között formálódó és nagyon is stratégiainak tűnő szövetséget.

„Bár látszólag ez csak az előválasztáson induló jelöltekkel kapcsolatos visszalépések és egymást támogatások rendszerében mutatkozik meg, ám valójában súlyos ellenzéki erőviszonyharcok és kiszorítósdik állnak a DK–Jobbik-összefogás mögött” – jelentette ki az elemző. Úgy vélte, Gyurcsány és a DK vezető baloldali szerepe mára már nem vitatható. „A Gyurcsány-pártot viszont népszerűségben két olyan párt követte az ellenzéki térfélen, a Jobbik és a Momentum, amelyek krédóját korábban radikális Gyurcsány-ellenesség határozta meg, csak más-más attitűdből” – mondta Zárug Péter Farkas, aki emlékeztetett: Gyurcsány tavaly nyáron még Fekete-Győr András Momentum-elnökkel találkozott a Balatonon, hogy tisztázzák viszonyukat, és kezdjenek szövetségesdit játszani. „Csakhogy idén a tavaszi parlamenti ülésszakban Gyurcsány már inkább az ellenzéki térfélen megerősödő Jakabra tette a lapját, aki Fekete-Győrrel szemben vasmarokkal tartja kezében pártját, s népszerűsége is messze meghaladta a tutyimutyi Momentum-elnökét. Különösen a Gulyás Mártonnak adott nevetséges interjúja után” – mutatott rá Zárug Péter Farkas, aki azt is közölte:

„Gyurcsány pontosan mérte be, hogy Jakab és a Jobbik az, amelyik a legjobban mossa tisztára őt és pártját,

míg jó alkukkal egyben a vidéki szavazókat is hozni tudja neki, ha szövetségre lép a pártelnökkel. Az is világos számára, hogy az ellenzéki szavazók Jakabot már nem mint elvtelen, magát szembeköpő pártelnöknek tekintik, hanem látják benne a rettenthetetlen Kövér- és Orbán-falót, aki mint a király bolondja, nem fél senkitől” – állította az elemző, aki szerint ennek ellenére – figyelve az alkupozíciókat –

„Jakab Gyurcsány király bolondja lett, ami korántsem jelenti azt, hogy beadja a derekát a DK vezérének.

Sőt úgy tűnik, a Jobbik és a DK pártelnökei arra szövetkeztek, hogy minden más ellenzéki párttal, jelölő formációval ellentétben ők ketten adják a táboruk két legnagyobb frakcióját a 2022-es új parlamentben, s bizony a mostani jelöltállítási szövetségükben elementáris céljuk a saját képviselőik jelölti helyzetbe hozatala a többi pártocska jelöltjével szemben” – hívta fel a figyelmet az elemző. Arról is beszélt, hogy

a Gyurcsány–Jakab-szövetség legnagyobb vesztese egyértelműen a Momentum,

amely párt önálló indulással akár öt-tíz százalék közötti eredménnyel szinte biztos stabil szereplője lett volna a 2022 utáni parlamenti arénának, míg a gyurcsányi szövetség szirénhangjának engedve jó, ha lesz egyáltalán frakciójuk a következő Országgyűlésben.

„Az MSZP önálló párthalála világos, ahogy az LMP és a Párbeszéd pártként ma sem értelmezhetőek. Jakab Péter többet ad Gyurcsány Ferencnek, mint amennyit kap.

Egy-két képviselőjük csak demokratikus dísztollak lesznek a vén Gyurcsány kalapjában és a hetyke Jakab sipkájában.

Összességében azonban »Gyurcsány király« és »Jakab bolond« szövetsége nagyon is komoly stratégiai gondolkodást és komoly szervezőmunkát mutat, amelyet világosan a hatalomszerzés egyetlen nagy célja vezérel: a szavazatmaximalizálás” – tette hozzá a politológus.

Borítókép: Jakab Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában