Ország-világ

2021.09.10. 17:08

Szijjártó Péter is aláírta a Stop Gyurcsány, stop Karácsony petíciót (videó)

A külgazdasági és külügyminiszter is aláírta a Fidesz petícióját.

„Szerintem mindannyian emlékszünk a 2010 előtti időszakra, és mindannyian láthattuk, hogy mi történt 2010 óta. A választási lehetőség elég világos.

Lehet választani azt, ami 2010 óta történt ebben az országban: a gazdasági sikertörténetet, a 10 év alatt létrehozott 1 millió új munkahelyet – soha annyian nem dolgoztak Magyarországon, a rendszerváltoztatás óta, mint most -, soha annyi támogatást a családok nem kaptak, mint most, és az idősek nemzedékére is talán elmondhatom, hogy soha nem fordítódott még annyi figyelem, odafigyelés, mint most.

Emlékezhetünk a 2010 előtti időszakra is, a hazugságokra, a tandíj bevezetésére, a kórházi napidíj bevezetésére, a vizitdíj bevetésére, a családtámogatások visszavágására, és az ország eladósítására” – sorolta.

Lehet választani a 2010 előtti időszakot és lehet választani azt, ami 2010 óta történt ebben az országban. Bízzunk benne, hogy az emberek többsége a 2010 óta történtek mellé fogja tenni a voksát! – mondta Szijjártó Péter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában