Sport

2013.06.20. 09:39

Kimi még bajnok akar lenni

A finn Forma-1-es pilóta szerint nem elég pusztán csak agresszívan vezetni.

A finn Forma-1-es pilóta szerint nem elég pusztán csak agresszívan vezetni.

 Bár a Forma-1 ponttáblázat 3. helyén álló Kimi Räikkönen hátránya az évad félidejéhez közeledve már 44 egység az éllovas Sebastian Vettelhez képest, a Lotus pilótája rendületlenül hiszi: van esélye arra, hogy 2007 után idén másodszor is világbajnok legyen.

Ugyan a közönségkedvenc finn klasszissal szemben a 2. helyen állomásozó Fernando Alonsónak is van 8 pontnyi előnye, a Lotus menője a megbízhatóság mintaképe idén.

A Montrealban összevakart 9. helyezéssel zsinórban 24. alkalommal szerzett pontot, amivel beállította a 2001-es hungaroringi futamtól kezdve a 2003-as malajziai viadalig rendre eredményes Michael Schumacher abszolút csúcsát. Ha Silverstone-ban is pontot szerez, az északi ász meg is dönti a hétszeres vb-első rekordját.

Jót tenne egy győzelem

Noha a pontszerzési sorozat elismerést érdemel, Räikkönen az utóbbi négy futamon csak az ötödik legeredményesebb versenyző volt a mezőnyben, így nem kérdéses, hogy egy győzelem jót tenne bajnoki reményeinek. Ha az E21-es Lotus is úgy akarná, a finn pilótán biztosan nem múlna, hogy megnyerje a soron következő Brit Nagydíjat.

Igyekeznek, próbálkoznak

- Mindig próbálkozunk, mert győzni akarunk. Úgy vélem, hogy a szükséges tempónk általában megvan, de sajnos nem elég pusztán agresszívan vezetni ahhoz, hogy jobb esélyünk legyen. Természetesen Igyekszünk, próbálkozunk, de mostanában nem jött össze. Még sok verseny van hátra, így hiszek benne, hogy a folytatásban jól alakulnak majd a dolgaink – adott hangot optimizmusának a minap Räikkönen.

Erc Boullier, a Lotus csapatfőnöke biztos benne, hogy Silverstone-ban az E21-es versenygép ismét „harapós’ lesz

- Az autó már eddig is versenyképes volt, nem tartanánk itt, ha nem lenne az. A készülő fejlesztésekkel újra közel kerülhetünk az ellenfelekhez – ígérte a szakvezető.

Fontos fejlemény az enstone-i csapattal kapcsolatban, hogy a többségi tulajdonos Genii Capital a héten eladta tulajdonrészének 35 százalékát egy Infinity Racing nevű, friss alakult befektetési társaságnak.

A befolyó „muníció” úgy kellett a Lotusnak, mint egy falat kenyér, kedvezőbb pénzügyi háttérrel ugyanis nagyobb esélyük lehet a Red Bullal hírbe hozott Räikkönen idén lejáró szerződésének meghosszabbítására is.

Mészáros Sándor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!