Sport

2014.03.28. 07:30

Már kopik a munka, jöhet a szakági vizsga

Nagyhalász - A salakmotoros szakág vezetője pozitívan vélekedett a nagyhalászi pályáról.

Nagyhalász - A salakmotoros szakág vezetője pozitívan vélekedett a nagyhalászi pályáról.Úgy néz ki, hogy minden sínen van – így summázhatnánk azt a tanácskozást, amely a napokban volt a nagyhalászi salakmotorpályán. A honi salakmotort Jacsó Tibor szakágvezető, Daragó István sportszakmai referens mellett két hazai klub vezetője, Tabaka József (Debrecen) és Szilágyi Sándor (Gyula) is képviselte, mindannyian kíváncsiak voltak az épülő pályára.

– Nagyon pozitív benyomásokat szereztem, nagyon szép környezetben van a pálya, amely hazai viszonylatban kis méretű, ami az angoloknál például nagyon kedvelt. Albók József munkája példaértékű, minden adott ahhoz, hogy remek versenyeket rendezhessenek majd Nagyhalászban, amihez persze szükség van megfelelő licencre. Örömteli, hogy Albók József a szakággal karöltve képzeli el a pálya jövőjét, a hivatalos utat szeretné járni – fogalmazott Jacsó Tibor.

A látogatók fontos láncszeme volt Daragó István, aki versenybíróként ismert a salakmotoros pályákon. A szakember ugyanis tanácsokat adott ahhoz, hogy miden rendben lehessen a licenc megadásához szükséges hivatalos „vizsgán”.

Daragó István igen részletesen megnézte a pályát és hasznos tanácsokkal szolgált. Mindenre kiterjedően átbeszéltük a legapróbb részleteket is. Még van tennivalónk, ám szerencsére összességében már kopik a munka. Én szeretném, ha egy hónap múlva már jöhetne a lincencvizsga, hogy nyáron versenyt rendezhessünk – vélekedett Albók József.

A Nagyhalász Motorsportjáért Egyesületet már bejegyezték, a jelek szerint már csak formalitás, hogy a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) felvegye tagjai közé, és akkor minden adminisztratív akadály elhárulhat a pálya jogosítványának megadásához. Aztán pedig már valóban lehet majd húzni a gázt a nagyhalászi oválon....

KM-ML

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!