Sport

2014.10.01. 10:08

Új csarnokban a régi célokkal

Szombaton megkezdi szereplését az amatőr női kosárlabda NB-ben a Nyíregyházi FSE-NYKS.

Szombaton megkezdi szereplését az amatőr női kosárlabda NB-ben a Nyíregyházi FSE-NYKS.Kezdetét veszi a 2014-2015-ös amatőr női NB-s bajnokság, amelyben a Nyíregyházi FSE-NYKS szombaton mutatkozik be a fővárosban a Kiss Lenke KS otthonában. A hazai mérkőzéseket új helyszínen, a Szent Imre Katolikus Gimnázium nemrégiben átadott tornacsarnokában játssza a csapat, az itthoni premier jövő héten szerdán, az MTK ellen esedékes.

Amúgy elmondható az, ami az elmúlt években rendre, vagyis az alapszakaszban a Keleti csoport mezőnye erősebbnek tűnik, mint a nyugati. A fővárosi csapatok közül a nyíregyháziak ágára került az élvonalba jutással kacérkodó BEAC, a szintén megerősödött MTK, úgyhogy a felsőházba jutást garantáló négy közé kerüléshez is bravúrra lesz szükség. A cél persze az a tavalyi bajnokság bronzérmesénél, hogy a rájátszásban a mezőny első felében legyen érintett.

Új játékos a csapatban a Diósgyőrből érkező Sándor Ivett valamint visszatért Szigetszentmiklósról Tóth Kitti. Ónya Bernadett máshol folytatja tanulmányait, Tatai Tímea és Gáspár Zsanett pedig felhagyott a kosárlabdázással.

 

Amatőr női NB

A Nyíregyházi FSE-NYKS mérkőzései az alapszakaszban, Keleti csoport

Október 4., szombat, 17: Kiss Lenke KS–NYFSE-NYKS

Október 8., szerda, 19: NYFSE-NYKS–MTK-Budapest

Október 19., vasárnap, 15: Szolnoki MÁV–NYFSE-NYKS

Október 25., szombat, 17: NYFSE-NYKS–Kecskeméti KC

November 1., szombat, 16: Szegedi KE–NYFSE-NYKS

November 8., szombat, 18.30: NYFSE-NYKS–ELTE-BEAC-Újbuda

November 15., szombat, 14.30: Debreceni EAC–NYFSE-NYKS

November 23., vasárnap, 17: NYFSE-NYKS–DVTK-Miskolc U23

December 6., szombat, 17: NYFSE-NYKS–Gödöllő

December 13., szombat, 14: NYFSE-NYKS–Kiss Lenke KS

December 20., szombat, 16: MTK-Budapest–NYFSE-NYKS

Január 18., vasárnap, 17: NYFSE-NYKS–Szolnoki MÁV

Január 25., vasárnap, 17: Kecskeméti KC–NYFSE-NYKS

Január 31., szombat, 17: NYFSE-NYKS–Szegedi KE

Február 7., szombat, 16: ELTE-BEAC-Újbuda–NYFSE-NYKS

Február 15., vasárnap, 15: NYFSE-NYKS–Debreceni EAC

Február 22., vasárnap, 17: DVTK-Miskolc U23–NYFSE-NYKS

Február 28., szombat, 18: Gödöllő–NYFSE-NYKS

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!