Sport

2015.06.15. 12:27

Nem téveszti szem elől a tehetségeket

Nyíregyháza - Az egyik legrangosabb szövetségi kitüntetést vehette át a testnevelő, atlétika-edző Szalka Géza.

Nyíregyháza - Az egyik legrangosabb szövetségi kitüntetést vehette át a testnevelő, atlétika-edző Szalka Géza.

A Magyar Utánpótlásért. Kifejezőbb címet nem is adhattak volna annak a kitüntetésnek, amelyet Szalka Géza másodmagával együtt vehetett át a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) nemrégiben tartott közgyűlésén.

Az azért más világ volt

A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium korábbi testnevelőjének, a Nyíregyházi Sportcentrum máig aktív edzőjének élútja pedig egyértelműen árulkodik arról, hogy jobb helyre nem is kerülhetett volna a rangos elismerés.

Szalka Géza a nagykállói Budai Nagy Antal gimnazistájaként került közelebbi kapcsolatba a sporttal, Veres Gyula vette a szárnyai alá, de az nem volt éppen szokványos, hogy a budais diákok a Testnevelési Főiskolát vették volna célba.

Ő igen, és bár csoporttársai közül a később igazán ismertté vált szakemberek, mint Csik János vagy Hunyadkürti János a kézilabdában futottak be pazar karriert, a friss diplomával 1969-ben a megyébe visszatérő Szalka Géza hű maradt az atlétikához, mert olyan mesterektől tanulhatott, mint Koltai Jenő, Bácsalmási Péter vagy az olimpiai ötödik helyezett diszkoszvető, Szécsényi József.

A másik szerelem pedig a kosárlabda volt, sikerült is első munkahelyén, a nagykállói Korányiban összehozni egy olyan csapatot, amely legyőzte az akkoriban ­egyeduralkodó nyíregyházi Krúdyt (igaz, „csak” 15 ponttal, és nem 17-tel, ahogy a jegyzőkönyvben szerepelt…).

Az azért más világ volt, a ­legeldugottabb falvakban is termett egy-egy remek sprinter vagy ugró – no, de fel is kellett őket fedezni.

Becenévvel az újságban

A Korányiból, Szalka Géza vigyázó szemei mellől indult a Nyíregyházi Sportcentrum jelenlegi vezetőedzőjének, a sprinter Vas Lászlónak a karrierje, Kiss Sándor hétméteres távolugróként híresült el, Hódi Sándor pedig salakos pályán, dorkóban tudott 11 másodpercet százon, pedig a szülei nem nézték jó szemmel, hogy sportol, és az apa szakmája, az ügyvédség felé terelték.

Hogy ne derüljön ki a versenyen való részvétele, egyszer becenevén, Fisi Sándorként jelentették meg a nevét az újságban, mint megyei bajnokét…

Sztoriból van ezer, de a dolog mégis csak akkor kezdett komolyra fordulni, amikor Szalka Géza is bábáskodni kezdett a Vasvári-gimnázium sporttagozatos osztálya felett. Héczey József igazgató vette a fejébe, hogy valamilyen nagyot kellene alkotni a ­tanintézményben, és 1975-ben be is indult a sporttagozat, amelynek egyik alappillére az atlétika.

Jól döntöttek, a Vasvárinál többször senki nem nyerte meg a néhai középiskolai bajnokságok, majd a mai ­diákolimpiák összetett pontversenyét, a 20. század legeredményesebb intézménye is a Szalka-műhely lett.

Tehetség nem veszhetett el, hiszen a járásokból indult a kiválasztó, a későbbi válogatott sportolók közül így kerülhetett Szamosbecsről a Vasváriba az Európa-bajnok távolugró, Pálóczi Gyula vagy Jánkmajtisról Szenczi Erika, de említhetnénk Molnár Tamás és testvére Péter, Vasvári Sándor vagy a dobók közül Hunyadvári Mária és Majoros László nevét.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország június 15-i számában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!