Sport

2017.02.15. 13:13

Rácz Félix: a változás jót tesz a magyar ökölvívásnak

Budapest - Rácz Félix, a Felix Promotion vezetője szerint a magyar ökölvívásnak nagyon jót tesz, hogy "mozgolódás van" a sportágban.

Budapest - Rácz Félix, a Felix Promotion vezetője szerint a magyar ökölvívásnak nagyon jót tesz, hogy "mozgolódás van" a sportágban.

A Magyar Ring Gálákat szervező promóter az egyik hangadója volt a Magyar Ökölvívó Szakszövetséget (MÖSZ) két évtizede irányító Csötönyi Sándor távozását sürgetőknek, s most úgy látja, hogy rengetegen álltak olyanok is melléjük, akik néhány hete még ellenük foglaltak állást.

"Fura dolgokat produkál az élet, s vicces visszanézni, hogy az elején ki volt ellenünk és ki nem" - jegyezte meg az M4 Sport Sportreggeli című műsorában Kovács István műsorvezetőnek Rácz, kiemelve, hogy ő csak "felült" az éppen az olimpiai bajnok, amatőr és profi világbajnok Kovács által elindított hullámra. Ugyanakkor mindketten azt hangsúlyozták, a legfontosabb a változás, s örülni kell annak, hogy rengetegen álltak a cél mögé, s támogatják Erdei Zsolt elnökjelöltet.

Rácz Félix a szombati pápai gálával kapcsolatban többek között azt emelte ki, hogy a helyszínválasztásnál érzelmi és üzleti szempontok is közrejátszottak. Pápán 2002-ben rendezték meg a Felix Promotion egyik első rendezvényét, s tavaly nyár végén megígérte a helyieknek, hogy visszatérnek a városba. Az üzletember hozzátette, az év első rendezvényét mindig szereti olyan helyre vinni, ahol garantált a nagy nézőszám, s ez Pápán biztosított.

A gálán fellépők közül kiemelt figyelmet kap a Felix Promotion jelenlegi talán két legfontosabb alakja, Kovács Zoltán és Szellő Imre, akik egyaránt kemény ellenfeleket kaptak szombatra.

A cirkálósúlyú, 15 meccsén 15 győzelmet aratott Szellő amerikai riválisa, Garrett Wilson, aki Rácz elmondása szerint bokszolt már rengeteg nagyágyúval, s ellene kiderül, hogy a Boksz Világszervezet (WBO) nemzetközi bajnoka mire képes az élversenyzők után következő bokszolókkal, az "erős B-vel".

Kovács Zoltán a gála főmeccsén védheti meg a WBO nagypehelysúlyú Eb-címét Nicola Cipolletta ellen. Az olaszról Rácz elárulta, több címmeccsen van már túl a profik között, s amatőrben is jónak számított, olasz válogatott volt, így mindenképpen nagy kihívás lesz Kovács számára.

Kovács és Szellő esetében is a cél, hogy eljussanak világbajnoki címmeccsig. Rácz ugyanakkor jelezte, semmiképpen sem akarják siettetni útjukat, nem utolsósorban azért, mert súlycsoportjaikban a WBO-nál igazi klasszisok birtokolják az övet, akikkel ugyan szerinte tudnának jó meccseket vívni a magyarok, de az esélyek egyértelműen a bajnokok mellett vannak.

A pápai gálát élőben közvetíti az M4 Sport.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!