Ment felfelé is, de előre még jobban

Nyíregyháza - Hatvanesztendősen 1974 óta szól az élete az atlétikáról, vasárnap is a pályán „ünnepel”. Interjú: Bakosi Bélával, korábbi Európa-bajnok hármasugróval.

A hetvenes–nyolcvanas évek nyíregyházi sportolói aranygenerációjának egyik legékesebb köve, Bakosi Béla vasárnap ünnepli hatvanadik születésnapját. „Elrepültek az évek” – állapítja meg a beszélgetés elején, de hogy nem semmittevéssel, arról a fedett pályás versenyek specialistájának, szabadtéren is olimpiai és világbajnoki hetedik, Európa-bajnoki bronzérmes hármasugrónak az eredménysora is árulkodik. Ehhez tegyük hozzá: a sporttól, az atlétikától mostanra sem szakadt el, a Nyíregyházi Sportcentrumnál sportszervezőként dolgozik és edzőként egyengeti a 226 centis egyéni rekorddal rendelkező kisebbik fia, a magas­ugró Péter pályafutását is. Éltesse az Isten még jó sokáig!

A hatvan évből mennyi szólt az atlétikáról?

Bakosi Béla: Harmadikos középiskolás voltam, amikor a testnevelő tanárom, Harcsa Zoli bácsi 1974-ben észrevette, hogy mire vagyok képes távolugrásban. Akkor hat métert ugrottam dorkóban, salakpályán. Elküldött a középiskolás bajnokságra, megnyertem a városi, a megyei és a területi versenyt is, az országoson pedig mindenféle edzés nélkül harmadik lettem. Felfigyeltek rám a szövetség utánpótlásedzői, meghívtak edzőtáborozni, úgy, hogy egyesületbe még mindig nem voltam leigazolva. Én nem is nagyon akartam, hogy ez megtörténjen, de Sigér Zoltán edző és a technikai vezető, Váradi Laci bácsi megbeszélte a családdal, hogy érdemes komolyan foglalkoznom az atlétikával. Ősszel elkezdtem edzeni, az első versenyszezonom a hetvenötös volt.

Akkor az első fedett pályás Európa-bajnoki címig és az olimpiai hetedik helyezésig nagyon rövid út, mindössze öt év vezetett. Mondhatni, hogy őstehetség volt?

Bakosi Béla: Az biztos, tehetséges voltam, ilyen eredményeket anélkül nem lehetett volna elérni. 1975-ben, tehát egy alapozással a hátam mögött hármasugrásban már tudtam 15,25 métert, távolban 720, magasban pedig 210 centit. Az 1979-ben hármasugrásban elért 16,90 méteres utánpótláscsúcsom a mai napig életben van, ahogy a felnőtt fedett pályás is 1988-ból.

Mi döntött a hármasugrás javára a távollal és a magassal szemben?

Bakosi Béla: Ez már a legelején eldőlt, mert a távolugróként vívott első diákversenyem során néztem a hármasugrókat, és úgy voltam vele, mindegy, ha egyet vagy hármat kell ugrani, így kipróbáltam a hármast is. Beneveztem magam, és legyőztem a többieket. Távol­ugrásban akkor nem tudtam nyerni, hármasban viszont tovább­jutottam, úgyhogy akkor dőlt el a sorsom. Amúgy pedig az edzőm, Sigér Zoltán azt vallotta, mindegy, hogy előre vagy felfelé, ha valaki tehetséges, akkor tud ugrani. Így próbáltam ki a magas­ugrást is, megnyertem a junior magyar bajnokságot, legyőzve a későbbi felnőtt csúcstartót, Jámbor Józsefet, ki is akadt rendesen a szakma… De az edzőm még a gerelyhajításba is belekóstoltatott, mert igyekezett minél komplexebb képzést nyújtani a tanítványai számára.

Nem mintha szégyellnie kellene a szabadtéri eredményeit, de fedett pályán szállította inkább az érmeket, és az is beszédes, hogy tető alatt ugrotta a legjobb eredményét. Miként alakult ez így?

Bakosi Béla: Utólag sütötték rám, hogy fedett pályás specialista voltam, de az eredmények kétségtelenül ezt mutatják. Valamiért jobban sikerült a fedett pályás versenyzésem, talán azért, mert jobban szerettem ott ugrani a kisebb tér, a közönség közelsége miatt. A mezőny ugyanaz volt, mint szabad­téren, de amíg a fedett pályás Eb-ket évente rendezték, addig a szabadtéri világversenyeket négyévente, és hol egy sérülés, hol egy olimpiai bojkott jött közbe.

Témánál is vagyunk. Amikor a Los Angeles-i bojkott huszonötödik évfordulója kapcsán beszéltünk erről, akkor azt mondta, még nem emésztette meg a távolmaradást. Mostanra begyógyultak már a sebek?

Bakosi Béla: Sosem fognak. Életem munkáját tették tönkre, azért dolgoztam, hogy jól szerepeljek az olimpián. Huszonhét éves voltam, a legjobb korban vártam a versenyt a moszkvai olimpiai döntős szereplés tapasztalatával. Ebben az országban már kárpótoltak mindenkit, de akik szintén politikai okok miatt nem tudtak részt venni a Los Angeles-i olimpián, azokkal szemben ezt nem tették. Ha azt vesszük, hogy az arany­érmes amerikai Al Joynert az olimpia előtt Stuttgartban, utána pedig Nyitrán is legyőztem, akkor elmondhatjuk, komoly erkölcsi és anyagi kár ért. Az éremhez szükséges 16,90-et álmomból felkelve is tudtam, olimpiai érmesként azóta nem kevés életjáradékkal gazdagodtam volna, nem beszélve a cím birtokában megkereshető pénzdíjakról és a dolog erkölcsi részéről. Persze, a verseny az verseny, minden előfordulhatott volna, de a lehetőséget elvették tőlünk.

Felesége, Szenczi Erika is válogatott távolugró volt és ő is edző, nagyobbik fia, Balázs is sportolt, Péter pedig lassan örökös magyar bajnok magasugró. Folyamatosan téma a sport a Bakosi családban?

Bakosi Béla: Nem egyszerű kizárni, de azért megpróbáljuk, elég, ha a pályán szól a sportról az életünk. Mivel Peti fiammal is dolgozom, és ő nem egyszerű, elég zárkózott gyerek, ezért otthon is szóba kerül a sport, de ha csak lehet, minél kevésbé engedjük be a ház falai közé az atlétikát. Egyébként mindkét fiam kosárlabdázni kezdett, aztán az atlétikára váltottak. Balázs korosztályos bajnoki érmes hármasugró volt, de idővel a tanulásba ölt több energiát, és jól is járt, mert informatikai tanácsadóként rendben van az élete.

Versenyzőnek vagy edzőnek nehezebb lenni? Különösen úgy, ha az ember a fiát is trenírozza?

Bakosi Béla: Edzőnek. Akasztják a hóhért, annyi igaz. Versenyzőként csak a bemelegítésig izgultam, utána a feladatra koncentráltam, és tudtam korrigálni a hibákat. Olyan is előfordult, hogy amikor egy hosszabb sérülés után, immár Kiss Tamás vezetésével a nyolcvan­nyolcas fedett Eb-n visszatértem, az első két belépett ugrásom után én nyugtattam az edzőmet, hogy nyugi, meglesz. Nos, ezüstérem és a máig fennálló magyar csúcs lett belőle. Edzőként hiába mondom el a hibát, amit látok a pálya széléről, ha a sportoló nem fogadókész, hiszen ez is tehetség, adottság kérdése. Nagyon izgulok a versenyzőimért, Petiért pedig különösen.

Hatvanévesnek érzi magát?

Bakosi Béla: Nem, de azért vannak figyelmeztető jelek, amik arra utalnak, nem szabad túlvállalnom magam. Még nem beszéltem róla sehol, de az idei belgrádi fedett pályás Eb-n Peti versenye alatt rosszul lettem, ki kellett mennem a csarnokból, ezt a fiam is érzékelte, és belejátszott a gyengébb eredményébe. A magas vérnyomást a stressz okozhatta, szerencsére azóta minden rendben van, de jobban oda kell figyelnem.

Mit gondol, a család meg tudja majd lepni valamilyen váratlan köszöntéssel?

Bakosi Béla: Nem hiszem, mert a hétvégén rendezik az utánpótlás és junior országos bajnokságot, úgyhogy az atlétikai pályán fogadhatom majd a köszöntéseket. Júliusban lesz az első olyan hétvége, amikor nem rendeznek versenyt, akkor ünneplünk majd családi körben.

- Bodnár Tibor -

Névjegy

Bakosi Béla

Született: Kemecse, 1957. június 18.

Sportága: atlétika, hármasugrás

Egyesülete: NYVSSC

Kiemelkedő nemzetközi eredményei: olimpiai 7. (1980, Moszkva), világbajnoki 7. (Helsinki, 1983), kétszeres fedett pályás Európa-bajnok (1980, Sindelfingen és 1982, Milánó), fedett pályás Európa-bajnoki ezüstérmes (1988, Budapest), szabadtéri Európa-bajnoki bronzérmes (1982, Athén), háromszoros fedett pályás Európa-bajnoki bronzérmes (1983, Budapest; 1984, Göteborg és 1986, Madrid), fedett pályás Európa-bajnoki 5. (1979, Bécs), universiade 2. (1981, Bukarest), fedett pályás világbajnoki 15. (1989, Budapest), szabadtéri Európa-bajnoki 12. (1986, Stuttgart), szabadtéri Európa-bajnoki 15. (1978, Prága)

Kiemelkedő hazai eredményei: szabadtéren nyolcszoros hármasugró (1979–1982, 1984–1987) és egyszeres távolugró (1979) magyar bajnok, fedett pályán kétszeres hármasugró magyar bajnok (1980, 1982), kétszer Az év magyar atlétája (1981, 1982)

Legjobb eredményei hármasugrásban: szabadtéren 17,23 (Budapest, 1985. július 29.), fedett pályán 17,25 (Budapest, 1988. március 6.) – utóbbi a mai napig országos csúcs