Ünnep

Mert vannak versek, amelyek csupán egyetlen ember életét teszik szebbé, a szerzőét: költeményeiken a tinta az idő múlásával úgy lesz egyre halványabb, hogy egy fiók rejti őket. Mert mitől lesz költő valaki? Attól, hogy irodalomtörténészek veszik górcső alá minden sorát? Vagy hogy a művei megjelennek neves lapokban? Estleg attól, hogy néhány versszakukat memoriterként tanulják meg a kisdiákok? 

Ha nem lenne képzavar, azt mondanám, a poéták sorsa nem lányregény: a lelkekig érő versek szomorú órák alatt születnek. Az ezeket papírra vetőket pedig az teszi nagy költővé, hogy merik vállalni vívódásaikat, fájdalmukat, vágyódásaikat: mindazt, amit mi, átlagemberek leplezni próbálunk – hogy aztán akkor, amikor hasonló érzések kerítenek bennünket hatalmukba, elővegyünk egy verseskötetet. Köszönjük, hogy megtehetjük.