szon-sportoldal

2008.12.26. 19:09

Visszapillantó az idei sporteseményekre

<p>Szabolcs-Szatmár-Bereg - Négyrészes visszatekintőnk nyitányaként a január és március közötti időszak történéseit taglaljuk. A hagyományokhoz hűen ezúttal is négyrészes sorozatban foglaljuk megyénkben.</p>

Január

Az első bajnokit a Marso-Vagép NYKK élvonalbeli férfi kosarasai játszották, sajnos, Dombóváron 103–92-re kikaptak a mieink. Aztán 2008 első hazaiján javított a Déri-csapat, hiszen 87–82-re nyert az egykori nyíregyházi tréner, Horváth Imre irányította Kaposvár ellen. A bujtosi csapatban most láthattuk először az amerikai Buchanant, és két újoncot is avattak a bajnokin: Bus Milánt és Tóth Dánielt.

A Közép-európai Ligában Iglón csak egy ponttal, 90–89-re kaptak ki Savicék, majd bajnokin nyertek Zalaegerszeg ellen 87–80-ra. Aztán jött a Közép-európai Liga záró meccse, amelyen az ötödik hely volt a tét. Az Iglón szerzett egypontos hátrányt ledolgozták Sitkuék, és a 82–72-es nyíregyházi siker az ötödik helyet jelentette. Aztán Paksra utazott a csapat, és sokáig közelállt a bravúrhoz, ám a végjátékban három hiba végzetesnek bizonyult, így Gulyásék nyertek 72–65-re.

A Pécs ellen viszont ment a játék a bujtosi csarnokban, és 100–77-re nyertek a mieink, Krasznai büntetőből szerezte meg a századik pontot. Január zárómérkőzésén kupáztak Sitkuék, és simán biztosan, 87–73-ra nyertek Kaposváron, és a negyeddöntőbe jutottak. A Betonút-NRK élvonalbeli női röplabdázóinak első edzésén már megjelent a rutinos Fekete Krisztina, a csapat új igazolása.

Erdősnéék előbb a Közép-európai Ligában itthon ötjátszmás meccsen nyertek a szlovén Novo Mesto ellen, majd Mariborba autóztak, ahol már sajnos 3–0-ra kikaptak. A hónap végén Bécsben a sérülésektől hátráltatott nyíregyháziak 3–0-ra kikaptak a „sógornőktől”.

A Szpari élvonalbeli labdarúgócsapata két kapus (Tóth Tamás és Illyés Dániel), egy középpályás (Kovács Béla) után Granát Balázs személyében támadót is igazolt. Mihalovcéban edzőmeccsezett a gárda és kikapott 1–0-ra. A Miskolcon rendezett magyar–francia férfi kézilabda-válogatott mérkőzésének szünetében Hadobás István, a nyíregyházi Kölcsey DSE NB II-es női csapatának edzője átvehette az év utánpótlásedzője 2007 díjat.

A Plzenben rendezett Cseh Nagydíjon a junior 40 lövéses légpisztolyos számban aranyat lőtt Babicz Sára, a Nyíregyházi PL tehetsége. Hajnalig ütötték a labdát az Apagyon rendezett meghívásos nemzetközi asztalitenisz-verseny résztvevői. A teremfocis hétvégén a kisvárdai BodnárMéh 6. Várda Kupát a házigazda Várda SE nyerte a Tuzsér ellen, a baktai 10. Ty-Sped Kupa fináléjában pedig Bakta II. csapata győzte le a nyírmadaiakat.

Határon túli megmérettetésekkel kezdte edzőmeccs-sorozatát a Nyíregyházi KSE élvonalbeli férfi kézilabdacsapata, kétszer megmérkőztek Nagybányával, sajnos mindkétszer a hazaiak nyertek 39–24-re és 38–21-re. A hónap végén Miskolcon tornáztak a mieink, ahol a harmadik helyen zártak a korábban távozott Oláh Barnát nélkülöző nyírségiek. Ádám Róbert, az NYVSC súlyemelője is ott volt Pekingben, az előolimpiai súlyemelő versenyen.

A válogatott nyíregyházi versenyzője az 56 kilósok mezőnyében végül 217 kilóval az ötödik helyen zárt.

Február

Nyolcadik bajnoki győzelmét könyvelhette el a Marso-Vagép NYKK február első szombatján, 94–80-ra nyertek Sitkuék a Vásárhely ellen. Aztán megszerezte a csapat harmadik idegenbeli győzelmét, hiszen a MAFC otthonában 90–82-re nyert az NYKK. Aztán itthon kortyoltak újabbat a sikerből, hiszen az Ördögök ellen 95–84-re nyertek Siskáék

És nem volt megállás, hiszen egy keddi bajnokin a Kecskeméten is nyertek a mieink, mégpedig 89–75-re. Aztán kétezren voltak a bujtosi csarnokban, ahol Sitkuék átgázoltak a szolnokiakon negyven ponttal, 101–61-re verték a Tisza-partiakat. Ezt követően jött a kupában a Körmend, és a triplák mérkőzésén 100–94-re nyertek Buchananék.

A Betonút-NRK női röplabdázói a Közép-európai Ligában a Klagenfurt elleni, hazai 3–0-ás győzelemmel nyitottak, majd mindezt megfejelték a Zágráb elleni, szintén hazai 3–0-ás sikerrel. Kikapcsolódásként jött a Magyar Kupa, amelyben szégyenszemre majdnem szettet buktak Erdősnéék a Székeshehérvár otthonában, végül 3–0 lett a vége, természetesen ide. Megint Közép-európai Liga, ezúttal itthon és ötszettes győzelem a B-szereplő Rijeka ellen.

Aztán véget ért a nemzetközi kaland, Nova Goricában 3–0-ra kikaptak Katonáék, ezzel nem jutottak a legjobb négy közé. A sorozatot nyolc győzelemmel és nyolc vereséggel végül a Gödöllő előtt, a hatodik helyen zárták. A hónap végén kuriózum: a kínai Tianjin Guang Xiang VC vizitált a bujtosi csarnokban, és a mieink 50 perc alatt nyertek 3–0-ra. Nem hozott sikert a Nyíregyházi KSE élvonalbeli férfi kézilabdázói számára a balatonfüredi bajnoki, hiszen a Tombor vezérelte tópartiak 39–21-re nyertek.

Ezt követően Gyöngyösön vizitált a Rácz-csapat, ahol a volt nyíregyházi játékosokkal (Lencsés, Borsac, Kleis, Kopco, Jano) tűzdelt hevesiek nyertek 33–24-re. Aztán végre győzelem, itthon 34–29-es siker a Tata ellen. Ez volt Rácz Sándor búcsúja, hiszen ezt követően Bartha Dénes vette át az edzői szerepkört. Bemutatkozásként 33–24-re kikapott a csapat Tatabányán. A Kemecse együttese nyerte a Joma Kupa teremlabdarúgó-kupa nyolcas döntőjét, amelyet megtekintett Szendrei József (Csámpi) a névadó cég hazai képviselet-vezetője, aki pár évtizede a Szpari sztárkapusa volt. A második helyen Nyírtelek, a harmadikon Nyírbátor végzett.

A nyíregyházi műfüvön gól nélkül ért véget a SzpariBakta edzőmeccs. Aztán a Trebisov 5–3-ra nyert itthon a Szpari ellen, a Bakta pedig 3–2-re kapott ki a DVSC II. vendégeként. Ismét újabb Szpari-vereség, hiszen az FC Bihor 1–0-ra nyert a debreceni meccsen. A Szpariban bemutatkozott Silva és Ramos. A Liga-kupa hazai meccsén nem kis meglepetésre a vendég REAC nyert 1–0-ra, majd jött a Honvéd, és 1–1 lett a vége, a Szpari gólját Granát szerezte.

Február 24-én elkezdődött az NB I. tavaszi szezonja, a nyitány nem volt túl kellemes, hiszen Győrben 5–0-ra kikapott a Spartacus. Aztán egy hétközi Ligakupa-mecs­csen nem született gól a Loki elleni hazai találkozón. A 2010-ben esedékes 20. férfi és női főiskolai kézilabda-világbajnokságot megyénkben rendezik, a rendezésről szóló szerződést aláírták a bujtosi csarnokban. Elsőízben léptek pályára női csapatok is a fehérgyarmati Kullár FerencTörök Zsigmond kézilabda-emléktornán. A hölgyeknél Kállósemjén, a férfiaknál a Fehérgyarmat végzett az élen. Pármában szerepelt az U16-os teniszválogatott.

A csapat erőssége volt a nyíregyházi Fucsovics Márton, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a gárda bejutott a korosztályos Európa-bajnokság prágai döntőjébe. Itt még nagyobb volt a siker, hiszen a magyar együttes a döntőben legyőzte az olaszokat, és első helyen végzett. Parádéztak a diákolimpiai döntőben a nyíregyházi Vasvári DSE 5–6. korcsoportos leány röplabdázói, a siker Balázs István edző hetedik diákolimpiai aranyát jelentette.

Szomorú hír: elhunyt Boda Mihály, aki a Szpari másodosztályú csapatában 124 alkalommal lépett pályára, majd alacsonyabb osztályban focizott és edzősködött. Az ökölvívó olimpiai olaszországi kvalifikációs versenyén nem sikerült kvótát szereznie Kutrucz Csabának, az NYVSC szupernehézsúlyú magyar bajnokának. A hónap végén Nyíregyházán járt Schmitt Pál, a magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki a Nyíregyházi Főiskolán leleplezte az olimpiai falat.

Március

A kosarasok pécsi, All Star gáláján Sitku Ernő lett a gála gólkirálya. Jött a Magyar Kupa körmendi visszavágója, ahol sajnos kevésnek bizonyult a 16 pontos előny, és a vasiak 88–64-es győzelme a mieink búcsúját jelentette. Szombathelyen sem volt szerencséje csapatunknak, hiszen bár a nagyszünetig vezetett a bajnokin, végül a Falco 109–79-re nyert.

Nem sokkal később sikerült kiköszörülni a csorbát, hiszen az Albacomp ellen a bujtosi csarnokban 82–71 volt ide. Nagy volt az öröm Savicéknál, megszületett a kis Lea, akinek a röplabdázó Kovács Bernadett a mamája.

Egy nappal később Buchanannak kisfia született, emiatt a hónap végén hazarepült Amerikába. Húsvét előtt jött a feketeleves: a vendég Körmend nyert 114–74-re. Nyíregyházán rendezték a női röplabda-juniorbajnokság négyes döntőjét, ahol a Betonút–NRK gárdája Balázs István irányításával veretlenül végzett az élen. Aztán jött a felnőttek Magyar Kupa-döntője.

A BSE ellen még diadalmaskodtak Erdősnéék, ám a finálét drámai csatában a Vasas nyerte 3–2-re, így a mieink könnyes szemmel vették át az ezüstöt. Az első hazai bajnokiját zárt kapuk mögött játszotta a Szpari, így a szurkolók nem láthatták a Tatabánya elleni 5–0-ás diadalt. A mieink góljait Granát, Bagoly, Szilágyi, Lippai és Dosso szerezték. Aztán a REAC-nál vendégeskedtek a mieink, ahol 2–2 lett a vége, a Szpariban Kovács és Dosso volt eredményes.

A hónap derekán családi okok miatt távozott a Spartacustól Tajti József szakmai igazgató. Szabó András az új, szintén A pro-licenccel rendelkező szakember. Fehérváron nem termett babér, a hazaiak nyertek 2–1-re, a Szparinál Cornaci volt eredményes.

Sokáig emlékezetes meccsen szerepelt Nyíregyházán a paksi csapat. A 92. percben még Szilágyi góljával a Szpari állt nyerésre, ám Weitner (93. perc) előbb büntetőből egalizált, majd Tököli (96.) a győztes gólt is megszerezte a vendégek számára. Sápi játékvezető kapott hideget-meleget... Az NYKSE férfi kézilabdázói Tiszavasváriban fontos, kiesés elleni rangadót játszottak Mezőkövesd­del, és sajnos 30–23-ra kikaptak. Szintén szomorú volt a folytatás, hiszen a Bem-iskolában a vendég Hort nyert 30–27-re.

Győrben is vereség lett a vége, a Rába-partiak 34–26-ra nyertek. Majd jött a Balaton KC és a bujtosi csarnokban sem ment a Bartha-legénységnek, 37–28-as vereség lett a vége. A má­­ria­pócsi RabócsiRingen az évadnyi ralikrosszverseny a Király Kategóriában Harsányi Zoltán nyerte el a Generali Kupát, Révész Bálint a harmadik helyen zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!