szon-sportoldal

2010.07.04. 16:11

Genetikailag előre léptek a németek

<p>Maradona és még néhány edzőtársa alaposan elszúrta csapatát.</p>

A szombat drámai meccseiről Szécsi Zoltán, a tiszabecsi labdarúgók edzője osztotta meg véleményét lapunk olvasóival.

– Mélységesen fel vagyok háborodva a németek szombati játékától - kezdte szokásos stílusában Szécsi Zoltán. – Azt tudhattuk, hogy iszonyatosan fegyelmezettek és lelkesek, de hogy ilyen, szemre is tetszetős játékkal rukkolnak ki, és remek támadásokat vezetnek, azt nem gondoltam volna. Genetikailag lepte előre sokat, ráadásul úgy vélem, Joachim Löw a világ második legjobb edzője Mourinho után.

A másik kispadon Maradona úgy szívott mint kilencvenben és számomra érthetetlen, hogy hatvan perc meddő támadójátékuk után hogy ülhetett továbbra is a kispadon az a Diego Milito, aki igen pozitív töltésekkel, remek bajnoki szezon után utazhatott Dél-Afrikába. Az argentinok nagy csalódást okoztak, nem volt megfelelően összerakva és felkésztve a csapat.

– Hasonlóan vélekedek a spanyolokról is, az ő teljesítmény sem volt meggyőző, del Bosque is mereven ragaszkodik ahhoz a szerkezethez, azokhoz a játékosokhoz, ami nem tudta kihozni a csapatból azt, amire a focisták egyéni képességeit figyelembe véve képes lenne. Amennyiben a dél-amerikaiak értékesítik a büntetőjüket, alighanem tovább is jutottak volna.

Reflektorfényben az edzők

– Ami a folytatást illeti, számomra a német-holland elődöntő lesz az igazi finálé, a másik ág győztese szerencsés lesz abból a szempontból, hogy bekerülhetett a döntőbe.

– Annak ellenére, hogy jómagam csak lelkes amatőr vagyok, megjegyezném: a világbajnokság végre reflektorfénybe hozta az edzőit szakmát. bebizonyosodott, hogy esélyesnek vélt, kiváló játékosokból álló válogatottakat lehet elszúrni rossz taktikával, vagy felkészítéssel, elég ha csak a franciákra, olaszokra, angolokra, brazilokra, vagy a már említett argentinokra gondolok.

- Mán László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!