szon-sportoldal

2010.10.24. 11:13

Forma 1 - Alonso nyert a koreai káoszban

<p>Az eső miatt döcögősen induló Koreai Nagydíjat végül Fernando Alonso nyerte. Lewis Hamilton ért be másodikként, Felipe Massa előtt.</p>

A valódi verseny egy és háromnegyed órával később kezdődött a tervezetnél. Az eső miatt kellett először csúsztatni a rajtot, majd a biztonsági autó mögött négy kör megtétele után közel egy órás szünet következett, majd további 13 kört futottak a pilóták a biztonsági autó mögött. Amint a pálya száradni kezdett elindulhatott a verseny.



Vettel azonnal 2.8 másodperces előnyre tett szert Webberrel szemben. Majd minden rosszra fordult a világbajnokságban első helyen álló pilóta számára, a "városi" részbe vezető jobbos kanyart szélesen vette, megpördült és nekicsúszott a pályát övező falnak, visszacsúszott a pályára és az őt kikerülni igyekvő Nico Rosberg a Red Bullba hajtott. A német pilóta egy körrel korábban előzte meg Hamiltont a hármas kanyarnál.



A két összetört autó kimentéséig a biztonsági autó visszatért a pályára, majd a verseny folytatódott. Vettel ismét elhúzott, három másodperces előnyre tett szert Alonsóval szemben, majd a 30. körben ismét megérkezett a biztonsági autó, amikor a Toro Rosso pilótája, Sebastien Buemi törte össze autóját. Buemi ekkor már intermediate abroncsokkal ment és óvatosságból a mezőny nagy része még a teljes esőgumit használta.

Buemi kicsúszását követően azonban mindenki megkapta az intermediate abroncsokat. Vettel és Alonso már elhagyta a boxutca kijáratát, amikor Buemi balesete miatt sárga zászlót lengettek, ezért még egy kört kellett megtenniük, de miután mindketten megkapták az átmeneti gumikat Vettel az élre tudott visszaállni. A jobb első kerék cseréjének problémája miatt Alonsót megelőzte Hamilton - de a brit pilóta nem sokáig örülhetett ennek, mivel a McLaren szélesen vette az egyes kanyart a biztonsági autós fázis utáni újraindulásnál és Alonso vissza tudta venni helyezését.

Vettel már nem tudott eltávolodni Alonsótól és Hamiltontól, néhány másodperccel követték őt, de a versenyt irányítása alatt tartotta addig, amíg a Red Bullban a Renault motor a 46. körben fel nem mondta a szolgálatot.



Alonso elhúzott Hamiltontól és győzelmet aratott, 15 pontos előnyre tett szert Webberrel szemben, Hamilton második helyezésével a pontverseny harmadik helyére lépett előre, hat pontos hátrányban Webber mögött.

Felipe Massa állhatott még fel a dobogóra, Michael Schumacher idei legjobb teljesítményét nyújtva a negyedik lett, a Mercedes pilótája száguldott az első körökben a teljesen vizes pályán.

A renaultos Robert Kubica az ötödik lett, mindkét Williams pilótát megelőzte, a brit csapat mindkét autóján elkoptak az abroncsok. Vitantonio Liuzzi a hatodik lett, a Williams ötödik és hatodik helyét végül hetedik (Rubens Barrichello) és egy 10. helyre (Nico Hülkenberg) cserélte. A Sauber mindkét autója pontot szerzett, Kamui Kobayashi nyolcadik lett Nick Heidfeld előtt.



Button a hatodik helyen haladt, amikor relatíve korai kiállással feltetette az intermediate abroncsokat, így a középmezőny végére, a 16. helyre esett vissza, azon autók mögé, akik még korábban teljesítették a boxkiállást. További helyezést veszített azokkal szemben, akik a biztonsági autós fázis alatt cseréltek kereket és a pályát is elhagyta, amikor Adrian Sutillal küzdött. Buttons szenvedett a McLaren kezelhetőségével és a gumikopással, végül a 12. helyen ért célba.

Több pilóta kicsúszott, Vitalij Petrov az utolsó kanyarban a hetedik helyről törte össze Renault-ját, Sutil, aki több előzési kísérletet mutatott be, végül Kobayashi autójának ütközött és eltört felfüggesztése, Lucas di Grassi a Virginjével kötött ki a falba, miközben Sakon Yamamoto Hispaniáját próbálta megelőzni.

Az újonc csapatok pilótái közül Heikki Kovalainen szerepelt a legjobban, annak ellenére, hogy a boxutcában túl gyorsan ment és ezért áthajtásos büntetésben részesült. Csapattársa, Jarno Trulli ütközött Bruno Sennával és hidraulikus probléma miatt feladni kényszerült a versenyt.

Koreai Nagydíj végeredménye:

HelyVersenyzőCsapatKülönbség
1Fernando AlonsoFerrari2h48:20.810
2Lewis HamiltonMcLaren-Mercedes+14.9
3Felipe MassaFerrari+30.8
4Michael SchumacherMercedes GP+39.6
5Robert KubicaRenault+47.7
6Vitantonio LiuzziForce India-Mercedes+53.5
7Rubens BarrichelloWilliams-Cosworth+69.2
8Kamui KobayashiBMW Sauber-Ferrari+77.8
9Nick HeidfeldBMW Sauber-Ferrari+80.1
10Nico HulkenbergWilliams-Cosworth+80.8
11Jaime AlguersuariSTR-Ferrari+84.1
12Jenson ButtonMcLaren-Mercedes+89.9
13Heikki KovalainenLotus-Cosworth+1 Kör
14Bruno SennaHRT-Cosworth+2 Kör
15Sakon YamamotoHRT-Cosworth+2 Kör
Out Adrian SutilForce India-Mercedes+9 Kör
Out Sebastian VettelRBR-Renault+10 Kör
OutVitaly PetrovRenault+16 Kör
Out Timo GlockVirgin-Cosworth+24 Kör
Out Sebastien BuemiSTR-Ferrari+25 Kör
Out Lucas di GrassiVirgin-Cosworth+30 Kör
Out Jarno TrulliLotus-Cosworth+30 Kör
OutMark WebberRBR-Renault+37 Kör
Out Nico RosbergMercedes GP+37 Kör

Forrás: formula.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!