szon-sportoldal

2011.01.09. 20:01

Már megint a Gyirmót babrált ki a Szparival

<p>Elmaradt a várva várt Szpari–Diósgyőr döntő, elsőként a miskolciak jutottak a teremsorozat fináléjába, a nyíregyháziaknak sem hiányzott sok ahhoz, hogy fellépjenek a mindent eldöntő meccsen.</p>

 Az újjáélesztett műfüves terembajnokság a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a nyíregyházi selejtezővel vette kezdetét. A hat csapatos mezőnyből nem hiányozhatott a Nyíregyháza Spartacus sem, de mielőtt a hazai kedvencek pályára léptek voltak, a diósgyőri és nyíregyházi ultrák, e helyen nem idézhető szópárbaját is végig kellett hallgatnunk.
Az északi oldali lelátó teljesen megtelt, a déli város felőli sarkában szurkolhattak a diósgyőriek, a középső szektort pedig biztonsági okoból lezárták. Mintegy másfél ezer érdeklődő jelenléte mellett kezdődtek meg a mérkőzések.

Nehezen akart megszületni a bajnokság első találata, olyannyira, hogy csaknem egy félidőt kellett rá várni a DiósgyőrTatabánya mérkőzésen. Már a 12. percre ugrott az óra mutatója, amikor Granát Balázs bevette Németh Viktor kapuját, igaz, azt megelőzően is inkább a Diósgyőrnek volt több lehetősége, Mohamadolu Abdouraman a kapufát is megdöngette. A második játékrész elején Németh Viktor tartotta versenyben a dunántúliakat, akik hosszú hajrát nyitottak az egyenlítésért, de Ivan Rados is bemutatott néhány bravúrt, egy jogosnak tűnő büntetőt pedig nem kapott meg Herédi Attila legénysége.

Megint az utolsó perc hozta meg a gólt, Köntös Dániel hatalmas bombájával alakult ki a végeredmény (1–1).
Következett a Szpari, és nyomban kiderült, a kispályás futball nem feltétlenül az aprótermetű játékosok felségterülete, azt Sabin-Cosmin Goia igazolta, hiszen a jól megtermett nyíregyházi bekk jókora góllal terhelte meg a vasárnapi mezőny egyetlen élvonalbeli, valójában azonban második számú csapatával érkező MTK hálóját. Aztán Abdelali Nacim Mustapha vette védelmébe a „kicsiket”, pengés cselei után csak felvágni tudták – a büntető elmaradt.

A térfélcsere után előbb Ódé Norbert másolta le Goia gólját, majd egy percen belül két hazai találat született – a második, összességében harmadik Szpari-találat előtt újra Goia lába sült el, de a labda Németh Péter fejéről vágódott a hálóba. A nem éppen kispályás góloknak ezzel még nem volt vége, hiszen az ifjú Reznek Donát higgadt befejezése után Andorka Péter fejjel adta meg a kegyelemdöfést a fővárosi titánoknak (5–1).

A másik csoportban a Diósgyőr lépéskényszerbe hozta a Tatabányát azzal, hogy 4–1-re legyőzte a Vácot, hiszen így Deme Imrééknek is legalább három találatnyi küolönbséggel kellett győzniük a csoport utolsó meccsén. A Tatabánya ugyan 0–2-ről fordított, de a nap leggólgazdagabb meccse végül döntetlent (4–4) hozott, így a miskolciak lettek az első döntősek.
Az lett volna az igazi slusszpoén, ha a Nyíregyháza Spartacus csatlakozik a borsodiakhoz, a hangulat bizonyára lenyűgöző lett volna. A messziről jött gyirmótiak alaposan bekezdtek, de a hatodik percben, 3–0-nál elzárták a gólcsapot, ezzel eldőlt, hogy a nagypályán a másodosztály őszi elsőinek mérkőzésén a döntetlen a hazaiaknak kedvezett.

A meccs szünetében még ettől is jobban állt a Szpari, hiszen vezetett, csakhogy a szűkös kerettel kiálló hazaiak fáradni látszottak a három sort bevető ellenféllel szemben. Ezt kihasználva három gólt rámolt be a Gyirmót, Nacim hozta vissza a reményeket, szépítése után még három perce maradt a Brekk-legénységnek az egyenlítésre. A sorcserét időhúzó jelleggel is bevető kisalföldiek végül kihúzták a hátralévő időt, így maradt a 2–3, elmaradt viszont a várva várt Szpari–Diósgyőr döntő. A Győr-Moson-Sopron megyeiek már másodjára babráltak ki a nyíregyháziakkal, hiszen 2008-ban az osztálykülönbség ellenére is kiütötték őket a Magyar Kupából.

 fináléban óvatosak voltak a csapatok, 1–1-nél nagy lehetőséghez jutott a Gyirmót, de a nap első büntetőjét Kiss Zsolt kihagyta. Így szétlövés formájában jöhetett még három-három kilencméteres, amelyek közül egy maradt ki gyirmóti részről, így a Diósgyőr örülhetett, hiszen ott lesz a január 30-i debreceni döntőben. Mivel a három csoportmásodik közül kettő is csatlakozik a mezőnyhöz, ezért a vasárnapi teljesítménnyel Kiprich József csapata is minden bizonnyal kvalifikálta magát a sorozat fináléjába.

A Spartacusnak viszont szabaddá vált a hónap utolsó előtti napja, mint ahogy a játékosok ezen a héten is pihenhetnek egyet, hiszen a nagypályás idényre 17-én indul a felkészülés.

Terembajnokság

A nyíregyházi selejtező mérkőzései
A csoport
Nyíregyháza Spartacus–MTK 5–1 (1–0)
V.: Farkas B., Szőts. Spartacus: Sánta – Minczér, Goia, Demjén, Andorka, Pákolicz. Csere: Nacim, Tudja, Makai, Perényi, Reznek, Gergely B. MTK: Horváth A. – Nagy T., Kornis, Forró, Kákonyi, Pál Sz. Csere: Szurkos, Dobó R., Ódé, Eppel, Aradi, Németh P., Besztercei.
Gól: Goia, Pákolicz, Németh P. (öngól), Reznek, Andorka, ill. Ódé. Kiállítva: Dobó R. (2 percre)

MTK–Gyirmót 0–3 (0–3)

V: Veizer, Horváth R. MTK: Horváth A. – Nagy T., Kornis, Forró, Kákonyi, Pál Sz. Csere: Szurkos, Dobó R., Ódé, Eppel, Aradi, Németh P., Besztercei. Gyirmót: Deli – Böjte, Kozmér, Polyák, Laki, Horváth R. Csere: Boros T. (kapus), Nagy L., Tóth B., Kiss Zs., Czanik, Szabó Cs., Homonyik, Lajtos, Varga L., Lázár P.
Gól: Bőjte, Laki, Czanik. Kiállítva: Laki (2 percre).
Nyíregyháza Spartacus–Gyirmót FC 2–3 (1–0)
V: Veizer, Horváth R. Spartacus: Sánta – Demjén, Goia, Minczér, Andorka, Pákolicz. Csere: Nacim, Makai, Tudja, Perényi. Gyirmót: Boros T. – Böjte, Kozmér, Horváth R., Polyák, Laki. Csere: Deli (kapus), Kiss Zs., Szabó Cs., Tóth B., Nagy L., Czanik, Pirka, Lázár P., Varga L., Lajtos, Homonyik. Gól: Boros T. (öngól), Nacim, ill. Laki, Kiss Zs., Szabó Cs. Kiállítva: Goia, ill. Laki (2-2 percre).

A csoport végeredménye:

1. Diósgyőr 2 1 1 – 5–2 4
2. Tatabánya 2 – 2 – 5–5 2
3. Vác 2 – 1 1 5–6 1
B csoport
Diósgyőr–Tatabánya 1–1 (1–0)
V.: Veizer, Horváth R. Diósgyőr: Rados – Gal, Gohér, Granát, Lippai, Dobos A. Csere: Abdouraman, Faggyas, Kovács Á., Horváth G., Bacsa. Tatabánya: Németh V. – Almási, Köntös, Kovács I., Deme, Farkas J. Csere: Vass N., Bencze Zs., Módi, Szabó R., Kocsis D., Szalai T. Gól: Granát, illetve Köntös.
Diósgyőr–Vác 4–1 (0–0)
V: Farkas B., Szőts. Diósgyőr: Rados – Gal, Gohér, Granát, Lippai, Dobos A. Csere: Abdouraman, Faggyas, Kovács Á., Horváth G., Bacsa, Illés R., Szabó D., Kovács Zs. Vác: Palásthy D. – Páles, Króner, Rusvay, Ivanovici, Arany Z. Csere: Juhász B., Illés B., Rob, Surányi, Rábold, Franyó, Tányéros Á., Hegedűs Cs., Fekete L., Papp K. Gól: Granát, Horváth G., Faggyas, Dobos A., ill. Ivanovici.

Tatabánya–Vác 4–4 (0–2)

V.: Farkas B., Szőts. Tatabánya: Dombai – Almási, Bencze Zs., Köntös, Szalai T., Deme. Csere: Vass N., Módi, Kocsis D., Szabó R., Farkas J. Vác: Horváth G. – Páles, Tányéros G., Arany Z., Ivanovici, Rusvay. Csere: Rábold, Tányéros G., Surányi, Rob, Króner, Juhász B., Illés B., Fekete L., Hegedűs Cs., Papp K., Franyó. Gól: Szalai T. 3, Deme, ill. Arany Z., Kocsis D. (öngól), Fekete L., Papp K.
A csoport végeredménye:
1. Gyirmót 2 2 – – 5–2 6
2. Nyíregyháza 2 1 – 1 7–4 3
3. MTK 2 – – 2 1–8 –

Döntő

Gyirmót–Diósgyőr 1–1 (1–0) – kilencméteresekkel: 2–3
V: Veizer, Farkas B. Gyirmót: Boros T. – Böjte, Kozmér, Polyák, Horváth R., Laki. Cs: Deli (kapus), Tóth B., Szabó Cs., Czanik, Nagy L., Kiss Zs., Pirka, Lázár P., Homonyik, Varga L., Lajtos. Diósgyőr: Rados – Dobos A., Gal, Gohér, Lippai, Abdouraman. Cs: Granát, Szabó P., Faggyas, Bogyó, Bacsa, Horváth G., Kovács Zs. Gól: Lajtos, ill. Granát. Kiállítva: Böjte, ill. Gohér, Dobos A. (2-2 percre).

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!