szon-sportoldal

2011.12.19. 13:24

Nincs, ami oldaná a görcsöt

Meglehet, személyi változások is kellenek ahhoz, hogy kimásszon az egyre mélyülő gödörből az NYKK.

Meglehet, személyi változások is kellenek ahhoz, hogy kimásszon az egyre mélyülő gödörből az NYKK.Ezúttal nem élcsapattól, nem is idegenben, hanem hazai pályán egy közvetlen riválisnak számító riválistól szenvedett vereséget a Marso-Vagép NYKK élvobnalbeli férficsapata. Vagyis elfogyott minden szempont, ami az utóbbi vereségek kapcsán vigaszként felmerült. Magyarázkodni persze az SZTE-Szedeák elleni vasárnap 80–76-ra elvesztett összecsapás kapcsán is lehet, elsősorban az merülhet fel, hogy mi lett volna, ha Ivan Miskovics nem dől ki a sorból már a 12. percben.

De kidőlt – a center rosszul lett, szívtájéki fájdalmai voltak, és nem kockáztatták meg a további szerepeltetését, orvosi kivizsgálás vár rá –, és előjött minden olyan hiba, ami a korábbi 11 forduló többsége során is felmerült: nincs igazi vezér, nincs, aki kellő pillanatban kosarat tudna dobni, a hárompontosok száma pedig csak azzal vált elfogadhatóvá, hogy Sitku Ernő öt triplát is bevágott (négyet egymás után, visszahozva a már akkor úszni látszó reményeket). Nem az ő elsődleges feladata lenne mindez...

A meccset beharangozó írásban maga Ferenczi Tamás is sorsdöntőnek nevezte a mérkőzést. Most, hogy elveszítette a csapat, milyen sorsok dőltek el?

– Leginkább a csapaté, vagyis meglehetősen távol kerültünk a felsőháztól – válaszolta Ferenczi Tamás. – Nem mondom, hogy lehetetlen, de egyelőre hátrafelé kell figyelnünk. Az egymást követő négy vereség után görcsösen kezdtük a mérkőzést, és nem is kerültünk olyan előnybe, ami oldotta volna ezt. Megint előjöttek a bennünket az utóbbi hetekben végig elkísérő hibáink, és bár Sitku Ernő egymást követő négy bravúros triplájával felcsillant a győzelmi remény, a végén nem volt, aki feltegye az i-re a pontot. Olyan játékosok, légiósok hagytak ki büntetőket és hárompontosokat, akiktől talán elvárható lett volna, hogy nyerőemberek legyenek.

A három légiós közül eddig a legkevesebb kritika, Ivan Miskovics teljesítményét érhette, és bár az első negyedben most ő sem tündökölt, mégis megérezte a csapat a kiválását.

– Miskovics a legjobb pont- és lepattanó-átlaggal rendelkező játékosunk, így nyilvánvalóan nem jött jól nekünk, hogy már a második negyed elején kivált a játékból – mondta a szerb center hiányzásának következményeit firtató kérdésünkre a vezetőedző. – Nem érezte jól magát, és mivel szívtájéki fájdalmai voltak, nem is akartunk kockáztatni, nehogy valamilyen tragédia történjen. Hiányoztak a pontjai és a lepattanói is, hiába kényszerítettük bele a jól működő zónavédekezéssel a vendégeket egy-egy reménytelennek tetsző dobásba, az ellenfél gyakran megszerezte a támadólepattanót. Mohácsi Máté remek alsó posztos megoldásaival és Sitku Ernő említett tripláival egy darabig sikerült orvosolnunk ezeket a gondokat, de ez kevés volt a győzelemhez.

A zsinórban elszenvedett immár öt vereség és a tizenkettedik helyezés (ez még biztos bentmaradást ér, az alapszakasz végén a tabellát az utolsó és az utolsó előtti pozícióban záró csapatnak kell osztályozót játszania) ellenére Ferenczi Tamás élvezi a klubvezetés bizalmát. Előfordulhat, hogy a játékoskeretben lesz változás?

– Ez a kérdés már egy ideje a porondon van, de felesleges lenne elébemenni a dolgoknak, nekünk most az a feladatunk, hogy a csütörtöki, Sopron elleni újabb hazai meccsünkre minél jobban felkészüljünk – adott választ Ferenczi Tamás.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!