szon-sportoldal

2013.04.25. 14:23

Bajnokként állhatnak lőállásba

Nyíregyháza - A Nyíregyházi TK NB I-es férfi tekecsapata vasárnap 11 órától a Szegvár ellen játssza bajnokságbeli utolsó mérkőzését.

Nyíregyháza - A Nyíregyházi TK NB I-es férfi tekecsapata vasárnap 11 órától a Szegvár ellen játssza bajnokságbeli utolsó mérkőzését.

Évközben arra is jó esély mutatkozott, hogy az utolsó fordulóban esedékes Szegvár elleni fellépés ki-ki mérkőzés formájában dönt arról, megszerzi-e a bajnoki címet a Nyíregyházi TK a férfi NB I-ben. Aztán úgy alakult, hogy a Fővárosi Vízművek maradt az NYTK legnagyobb és egyetlen riválisa, és az ellene két hete aratott győzelemmel valamint a legutóbbi idegenbeli sikerrel őket is sikerült végképp lerázni.

A nyíregyháziak bajnoki címe tehát már biztosnak mondható, mégsem állítanánk, hogy ne lenne tétje a vasárnapi, évzáró bajnokinak. Hogy is lenne, hiszen a nyírségiek több mint hét éve őrzik hazai veretlenségüket, ennek a szériának a megóvása folyamatos teherként jelentkezik. Meg aztán az újabb győzelem azt is jelentené, hogy az NYTK a Fővárosi Vízműveket a pályán elért eredmények alapján is biztosan megelőzné, így senkiben nem maradhatna tüske, hogy a levonások döntötték el a bajnoki cím sorsát. Úgyhogy a már bajnok nyíregyháziak a szokott módon nagyon odateszik majd magukat – és remélhetőleg a szokott módon a Szegvár ellen is megszerzik a hazai két pontot a vasárnap 11 órakor kezdődő mérkőzésen.

Ezek is érdekelhetik