szon-sportoldal

2016.11.22. 08:10

Szpari - Bizony jöhet a kard ki kard!

Nyíregyháza - Véber György szerint most már mindhárom őszi bajnokin nyernie kell a Szparinak.

Nyíregyháza - Véber György szerint most már mindhárom őszi bajnokin nyernie kell a Szparinak.

Három megmérettetés, egy döntetlen, két vereség. A Véber György irányította Nyíregyháza Spartacus legutóbbi három mérkőzésének eredménye. Vasárnap a békéscsabai tévémeccsen a hazaiak az első félidőben lilára verték a vendég piros-kékeket, és három találatukkal el is döntötték a három pont sorsát.

Egy nagy blokk volt

– Három kapura lövésből három gólt ért el a Békéscsaba, mindezt azért, mert semmit sem tudtunk megvalósítani az elképzeltekből, a megbeszéltekből – nyilatkozta a meccs után Véber György. – Az első félidő egy nagyon nagy blokk volt. Szünet után futottunk az eredmény után, de akkor már semmi sem sikerült.

– Mindenre rá kell feküdnünk, ami a futballhoz szükségeltetik – tért rá a folytatásra Véber György. – Hosszú távon kell a vereségből tanulni. Nincs mese, mennünk kell tovább. Ki kell mondani: az utolsó három meccsen kilenc pontot kell szerezni.

Az persze alaposabb elemzést igényel, hogy miért is maradt alul a Szpari. Kiderült, hogy a mezőnyfölény semmit sem ér, ha a kidolgozott helyzeteket elpuskázzák a játékosok vagy a védekezésbe egyéni hibák csúsznak bele. Mindezekre számos példa volt a békéscsabai találkozón.

Az egyértelműen körvonalazódik, hogy Véber György milyen támadófocit szeretne viszontlátni a csapattól. És ebben semmi kunsztot nem kíván a játékosoktól. Nem kell ollózva kapura lőni, okszival levenni a labdát, netán szöglet után csukafejessel bevenni a kaput.

Pontosan, hatékonyan

Kell ehhez megfelelő erőnlét, harcosság, taktikai fegyelem. Pontos passzok és lövések, összpontosítás, hatékonyság. Mindezek nem okozhatnak gondot a játékosoknak, vagy ha igen, akkor a baj nem kicsi.

Ahogy Véber mester mondta: nincs más hátra, mint előre. Kard ki kard, és le kell győzni vasárnap a vendég szegedieket, nyerni Cigándon, majd Csákváron.

Bizonyítsák be a focisták, hogy valóban a Szpariban a helyük, mert ennek a mai magyar fociban presztízse kell hogy legyen…

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!