Emlékoszlop hirdeti immár a hősök dicsőségét Laskodon

Az ünnepség egyik pillanata
Az ünnepség egyik pillanata - © Fotó: a szerző
Laskod – A falu közepén lévő alkotás a hazaszeretetet és az összefogást szimbolizálja.


Megemlékeztek Laskodon is az 1848–49-es szabadságharc hőseiről a napokban, az ünnepség keretében leleplezték az aradi vértanúk emlékművét. Kovács Sándor orszá­ggyűlési képviselő és Pallay Ferenc, Laskod polgármestere átadta a falu lakosságának, az ifjúságnak, a gyermekeknek a kőalapon álló, csodálatosan kifaragott emlékoszlopot, amely a szabadságharc hőseinek és egyben áldozatainak állít emléket. A falu közepén, a polgármesteri hivatal parkjában lévő emlékmű a hazaszeretetet és az összefogást szimbolizálja.

Köszönet az elődöknek

– A magyar hazáért vállalt áldozat, dicső történelmi múltunk hőseinek e nép szabadságáért vállalt példaadó hőstetteiért köszönettel tartozunk elődeinknek, és a mi feladatunk, hogy ezt az utánunk következő nemzedékeknek is átadjuk, hogy történelmi múltunk ápolása kötelességünk! – mondta Pallay Ferenc polgármester.

Kovács Sándor örömét fejezte ki, hogy egy szép egészségház átadása után még egy történelmi emlékmű is emeli ennek a kis falunak a törekvését, felelősen az gyermekekért és az ifjúságért. Ezt követően az egyházak képviselői megáldották az emlékművet, majd az iskolások színvonalas műsorral színesítették az ünnepséget. Ezt követte a hálaadás koszorúinak elhelyezése az emlékműnél.

Az ünnep méltóságteljes hangulatát növelte Dani Attila tárogatójátéka és a Kisvárdai Férfi Dalárda katonanótákból álló összeállítása. Az emlékmű talapzata Bardi Gergő helyi lakos szép munkáját, a faragott oszlop csodálatos motívumai pedig Szabó Gyula petneházi pedagógus, kitüntetett fafaragó kezének munkáját dicséri.

– Némethné Csubák Éva –



Baktalórántháza.
SZON.HU






hirdetés