Budapest - Magyarországi vakációjuk zárásaként az Országházban köszöntötték az Erzsébet-táborban nyaralt kárpátaljai gyermekeket és pedagógusaikat pénteken Budapesten.
Kisvárda - Kárpátalján élő magyar, mintegy három ezer gyermek nyári táboroztatását, illetve őszi-téli üdültetését fogja segíteni a kormány ebben az évben–jelentette be Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, miután aláírta Felső–Szabolcs központjáb
Kisvárda, 2015. április 29., szerda (MTI) - Legalább háromezer, Kárpátalján élő magyar gyermek nyári táboroztatását, illetve őszi-téli üdültetését fogja segíteni a kormány ebben az évben - jelentette be az emberi erőforrások minisztere, miután aláírta az
Nyírbátor, 2012. december 19., szerda (MTI) - Hárommillió forint értékű adományt kapott 27 Nyírbátor környéki, hátrányos helyzetű település iskolája és 600 diákja a Demján Sándor Alapítványtól - közölte a jótékonyságban közreműködő Értetek Karitatív Egyes