Nyári tábor és Igrice nap Sóstóhegyen

Színpadon a táncosok
Színpadon a táncosok
Nyíregyháza – A Szent György Lovagrend apródképző foglalkozásán gyakorolhatták az íjászatot, a kardvívást is.


Az elmúlt napokban jókedvűen hangoskodó gyerekek népesítették be a sóstóhegyi iskola füves udvarát.

– Ebben az esztendőben hetedik alkalommal nyitottuk meg az Igrice Egyesület honismereti és hagyományőrző egyhetes nyári táborát, amibe 39 általános iskolás gyerek jelentkezett Sóstóhegyről és Nyíregyházáról, de többen érkeztek Budapestről és Nagykovácsiból is – újságolta Leviczky Mihály. – Programjaink közül a legnagyobb sikert a kézműves foglalkozások aratták. Székelyföldről már jó ismerősként visszatérő kézműves mesterek vezetésével a gyerekek mellett néhány felnőtt is gyakorolhatta a fafaragás, bútorfestés és a kerámiakészítés alapfogásait, közösen részesülve az alkotás örömében – sorolta a Sóstó-Sóstóhegyi Igrice Civil Egyesület elnöke. – Táborozóink munkájának gyümölcsét az Igrice napon kiállított szép és ízléses faragások, kiégetett kerámiatárgyak, festett falapok bizonyították, dicséretére válva a gyermekkezek ügyességének.

Vonzotta a vendégeket

– Kiegészítő programokban sem volt hiány, így megismerkedhettünk városrészünk védett Igrice mocsarának élővilágával is. Ügyes gyermekek pogácsát sütöttek Ilike nénivel, és a meséit is meghallgathatták. Csodaszép bábokat készítettünk bábművészek irányításával, a Szent György Lovagrend apródképző foglalkozásán pedig gyakoroltuk az íjászatot, a kardvívást, de a vállalkozó kedvűek felpróbálhatták a középkori lovagi öltözetet is. Ügyességi fajátékok használatában jeleskedhettünk, és népi hangszerek bemutatóját élvezhettük a tárogatós foglalkozáson.

– A közösen eltöltött hét betetőzése volt a tábort záró Igrice nap, amely tizenkettedik alkalommal színes kulturális programokkal vonzotta a sóstóhegyieket és a messzebbről érkezett vendégeket is – foglalta össze a hét eseményeit Leviczky Mihály.

KM



Sóstó.
SZON.HU






hirdetés