Tessék csak, tessék!

2021.08.06. 15:10

Megduplázódtak a jegyárak a Virgin Galactic űrutazásaira

A korábbi ár kétszereséért lehet jegyet venni a Virgin Galactic űrrepüléseire. Az elsőre 2022 harmadik negyedében kerülhet sor a Richard Branson angol milliárdos alapította cég ígérete szerint.

Az árak a korábbi 200-250 ezer dollár helyett immár 450 ezer dollárnál (134 millió forint) kezdődnek, és a vásárláskor elsőbbséget élveznek a már várólistán lévők

– közölte csütörtökön az amerikai űripari vállalkozás. A bejelentés szerint hamarosan újabb várólista nyílik az érdeklődők számára.

A Virgin Galactic (VG) 2005 és 2014 között mintegy 600 jegyet adott el elővételben a tervezett űrutazásokra a 200-250 ezer dollár közti árakon. Már korábban közölték, hogy a részvételi díjak emelkedni fognak.

Michael Colglazier, a VG elnök-vezérigazgatója a jegyárusítás újraindulását bejelentve azt mondta, hogy az első, fizető turistákat szállító űrrepülésre 2022 harmadik negyedének végén kerül sor. Korábban 2022 elejére ígérték az első űrtúrákat.

A cég vezetői szerint hosszabb távon

nemcsak az amerikai Új-Mexikó államból, hanem a világ több más helyéről terveznek űrrepüléseket, bázisonként évi 400-at.

A cégalapító Richard Branson július 11-én járt az űrben saját űrhajóján. Az Új-Mexikóból induló űrhajó elérte a világűrt a sivatag felett nagyjából 85,3 kilométeres magasságban,

az emberek néhány percig érezték a súlytalanságot, majd az űrhajó siklásban visszatért az űrkikötőbe.

Az egész út a felszállástól a landolásig nagyjából egy órán át tartott.

A Virgin Galactic Unity22 űrjárműve hatfős legénységgel szállt fel, a milliárdoson kívül csak a cég alkalmazottai utaztak a fedélzeten.

A VG rakétáját speciális kéttörzsű repülőgép, a Branson néhai édesanyja nevét viselő VMS Eve szállította az új-mexikói sivatag fölötti űrbe. A július 11-i út a cég SpaceShipTwo rendszerének 22. repülése volt, valamint negyedik, legénységes missziója a Föld atmoszféráján túli világba. Ez volt az első járatuk, amelyik teljes személyzettel repült.

Borítóképünkön a Virgin Galactic csapata Richard Bransonnal

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában