2023.12.28. 06:00
Számítógépek százmilliói végezhetik a kukában a Windows 10 búcsúzásának köszönhetően
Súlyos környezeti következményei lesznek az operációs rendszer elbúcsúzásának.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: fizkes
A jelenleg aktívan használt windowsos számítógépek körülbelül 70 százalékán Windows 10 fut, ami óriási probléma, hiszen 2025 októberében megszűnik az operációs rendszer általános támogatása, ezt követően pedig nem érkeznek majd hozzá többé ingyenes biztonsági javítások – írja az Origo.
A Microsoft mostanra tisztázta, hogy a korábbi álláspontjával ellentétben nem fogja teljesen a sorsára hagyni a Windows 10 otthoni és céges felhasználóit, a nagyvállalati ügyfelekhez hasonlón képesek lesznek éves díjért további három évig, 2028 októberéig támogatást igényelni hozzá.
A Canalys piackutató cég nem fűz nagy reményeket a Windows 10 fizetős biztonsági frissítéseihez,
véleménye szerint a normál támogatás megszűnése miatt 240 millió számítógép végezheti a kukában.
Ráadásul a jókora részük még használható volna internetezéshez és irodai programok futtatásához hasonló feladatokra, de biztonsági frissítések hiányában nem lesz javasolható a használatuk, ténylegesen töméntelen mennyiségű elektronikai hulladékká fognak válni.
A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!
Digitália
- Nekünk csodás látvány, a csillagászoknak fontos megfigyelés az év eddigi legfényesebb üstököse
- Amikor a mesterséges intelligencia társunk valami többre vágyik
- Félnek a mesterséges intelligencia Nobel-díjat kapott atyjai, hogy a munkájuk túl messzire visz
- Egyre több 20-as, 30-as és 40-es éveiben járó ember lesz rákos
- A bolygóvédelmi műhold „szemeit” a Budapesti Műszaki Egyetemen kalibrálták