Ország-világ

2021.08.13. 18:13

Kiderült, hogy egész felnőttkorban nem változik az anyagcsere

A tudósok legnagyobb meglepetésére sem a serdüléskor, sem a várandósság alatt, sem pedig a menopauza idején nem változott az anyagcsere.

Fotós: Shutterstock

Az emberi anyagcsere egyévesen jár csúcsra, 60 éves kortól romlik – állapította meg a témában készült legnagyobb szabású kutatás.

A Science tudományos lapban megjelent tanulmány

mintegy 6400 ember adatait vizsgálta, a résztvevők kora nyolcnapostól 95 évesig terjedt, 29 országból származtak.

Az anyagcsere mindazokat a kémiai folyamatokat jelenti, amelyek a szervezetet életben tartják. Minél nagyobb a test – akár az izom, akár a háj tömege miatt -, annál nagyobb energiába kerül a működtetése. Ezért a kutatók a testmérethez igazodva módosították méréseiket, hogy „kilóról kilóra” hasonlíthassák össze az emberek anyagcseréjét.

Négy fázist különítettek el:

  • az első a születéstől egyéves korig tart, akkor az anyai anyagcseréről a szervezet átáll a sajátra, majd eljut a csúcsteljesítményig, amely 50 százalékkal haladja meg felnőttkori anyagcseréjét.
  • A második húszéves korig tart, enyhe lassulást mutat, de a serdülőkori változások nem érintik.
  • A harmadik fázisban, 20-tól 60 éves korig stabil, ezután folyamatosan lassul, míg
  • 90 éves korra a középkorúak anyagcseréjéhez képest 26 százalékkal csökken.
  • „Olyan képet kaptunk, amilyet sosem láttunk korábban. Számos meglepetésre is bukkantunk. A legnagyobb az volt, hogy egész felnőttkorban nem változik az anyagcsere, tehát a középkorúak hízása nem írható már a metabolizmus lassulásának számlájára” – idézte a BBC hírportálja John Speakmant, az Aberdeeni Egyetem professzorát, a kutatás egyik részvevőjét.

    További meglepetések származtak abból, amit a tudósok nem tudtak kimutatni: se a serdülés, se a várandósság, se a menopauza idején nem változott az anyagcsere.

    Az első évben csúcsra járó metabolizmus arra is felhívja a figyelmet, milyen fontos szakasza ez a fejlődésnek, és a rossz táplálásnak élethosszig tartó következményei lehetnek.

    Az anyagcserét kétszeresen jelölt vízzel vizsgálták, erre a hidrogén- és az oxigénatomok nehezebb változatait használták. A jelölt víz útját így nyomon lehet követni a testen át.

    A kutatók szerint a változó anyagcsere pontos megismerése sok szempontból segítheti a gyógyítást. Herman Pontzer, a Duke Egyetem professzora szerint az eredmények segítenek megérteni, hogy a rákos daganat másképp terjed-e az anyagcsere változásával, vagy hogy a gyógyszereket a különböző fázisokhoz kell-e alakítani. Arról is vita folyik, hogy a metabolizmust befolyásoló gyógyszerek lassíthatják-e az idős korral járó betegségek kialakulását.

    Borítókép: illusztráció

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában