Jegyzet: Kunkori tókori

Jelentem, enyhült. A legújabb kori hidegháborúban Mátészalkán az éjjel tizennyolcig kúszott le a higanyszál, napközben viszont a cirógató napsugarak jóvoltából már csak incselkedtek a zord mínuszok. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

Fakutya legyek, ha értem: mi vonz valakit abban, mi a kihívás, mi a csábítás, hogy nulla fok körül a sóstói tavon vigéckedjen?! A hétvégén a rekortánon kocogókat is döbbent tekintetek követték, azonban a tavon vakmerő kunkorokat leírók más kasztba tartoznak. A legijesztőbb az volt, hogy családi program gyanánt a gyerekeket is jégre vitték a felelőtlen szülők. Belegondolni is riasztó, hogy mi lett volna, ha...

Azóta hízott a réteg, a mosolyok fagyosabbak lettek, hűlt helyét találni mindannak, ami melegen ajánlott. Ilyentájt a jégcsapból is az folyik: peches ember ne merészkedjen sikamlós területre, és senki se hagyja figyelmen kívül a tiltást! Ha már kitették a „Jégre lépni tilos és életveszélyes!” táblákat, akkor méltóztasson tekintettel lenni önmagára és környezetére!

Szabad vízen minimum nyolc centis jégvastagság biztosít nyugalmat, de nincs garancia, szavatosság, jótállás, a természet takarója nem ér el mindenhová. Így aztán ki-ki döntse el, mi a fontosabb: egy jó takaró, netán a jótakaró? Egy idilli, usankás séta közben hallgatott bimm-bamm vagy a síri csendben bömbölő harangszó?

Ladányi Tóth Lajos