HAON Sziréna

2012.08.27. 11:53

Nyári tábor zárult Magyarhomorogon

Magyarhomorog - Még az elmúlt tanév végén a magyarhomorogi pedagógusok Amberboyné Ignácz Irma igazgatóhelyettes vezetésével elhatározták, hogy tábort szerveznek a településen.

Magyarhomorog - Még az elmúlt tanév végén a magyarhomorogi pedagógusok Amberboyné Ignácz Irma igazgatóhelyettes vezetésével elhatározták, hogy tábort szerveznek a településen.

Komádi, Körösnagyharsány és Magyarhomorog településekről harmincan jelentkeztek. Az igen változatos programot úgy állították össze, hogy a gyermekek megismerjék Magyarhomorog és a környéken lévő települések nevezetességeit. Ellátogattak például Körmösdpusztára az állatparkba. A település melletti erdőben növényeket, állatokat ismertek fel, majd egész napos kerékpártúrát szerveztek Biharugrára. Berettyóújfaluban a strandon hűtötték le magukat, és kerékpáros kirándulást tettek a közeli Körösszegapátiba. Ott megtekintették az iskolát, annak könyvtárát, a református templom mennyezetének festett kazettáit és a község központjában lévő szép parkot.

A kirándulás sorozatot azzal fejezik be, hogy autóbusszal Szarvasra utaznak, megtekintik az Arborétumot, valamint Gyula városában a Minden Magyarok Fesztiváljára látogatnak el.

Magyarhomorogon tartózkodva játékos vetélkedőn vettek részt a helyi könyvtárban és a szabadidő parkban. Üvegfestést és díszgyertya-készítést tanultak. Közösen főztek, a hímzés, horgolás, kötés fogásait tanulták és gyakorolták lányok és fiúk közösen. A tanulók kívánságára wellnessdélelőtt keretében a sminkelés, fodrászat, gyógytorna alapfogásaival ismerkedtek. Természetesen diszkót is szerveztek.

VJ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!