sokszínű világ

2019.05.10. 06:06

Május 30-tól indul a Műtárgyak éjszakája

Május 30. és június 1. között mintegy 50 fővárosi helyszínen több mint 100 program várja az érdeklődőket a Műtárgyak éjszakáján, amelynek valamennyi eseménye egy jeggyel látogatható.

Kollmann Szilvia, a rendezvényt szervező műtárgy.com ügyvezetője, a Műtárgyak éjszakája projekt igazgatója az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a háromnapos programsorozat célja, hogy bemutassa a műtárgyak sokszínűségét, közelebb vigye a műtárgyak és a műkereskedelem világát a nagyközönséghez, betekintést engedve a kulisszák mögé is.

Mint mondta, harmadik alkalommal rendezik meg az eseményt, az idén minden eddiginél több helyszínnel és programmal: 52 helyszínen 108 programot állítottak össze. A rendezvényen a bútorok, a fotográfiák, a kortárs ékszerek, a porcelánok, a festmények, a szobrok kedvelői éppúgy találnak programokat, mint a plakátok, a numizmatika, az üveg vagy az extravagáns fejdíszek iránt érdeklődők.

Arra törekedtek, hogy a látogatóknak gazdag művészeti élményben legyen részük, olyan helyekre is eljuthassanak, amelyekre máskor nincs lehetőségük. El lehet például látogatni az ürömi kőfaragóműhelybe, és lesznek becsüs órák, ahol sűrítve kaphatnak képzést a látogatók.

További célkitűzésük, hogy a műtárgyak teljes életciklusát bemutassák. A műhelylátogatásokon az alkotás folyamata látható, a múzeumokban a műtárgyakat teljes pompájukban mutatják be tárlatvezetéseken, és restaurátorműhelyekbe is eljuthatnak az érdeklődők – tette hozzá.

A programban szerepelnek szakmai előadások, workshopok és tematikus séták is. A szakmai előadásokon neves előadók beszélnek a műgyűjtés aktuális kérdéseiről, a gyűjteménymenedzsmentről, a műtárgyhamisításról, a legnagyobb aukciós szenzációkról. A workshopokon az érdeklődők a műtárgykészítés folyamatának lehetnek részesei, például herendi porcelánrózsát formázhatnak, kipróbálhatják a porcelánfestést és a fejdíszkészítést. A tematikus séták során az Országház és környéke érdekességeivel, a rádiózás és televíziózás történetével, kortárs műtárgyakkal és régiségekkel foglalkozó galériákkal ismerkedhetnek meg – sorolta Kollmann Szilvia, kiemelve, hogy

idén filmvetítést is tartanak, látható lesz a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs film.

A nagyközönség számára egyébként nem látogatható helyek is megnyílnak a Műtárgyak éjszakáján, köztük a Ludwig Múzeum gyűjteményi raktára, a Képzőművészeti Egyetem Grafikai Műhelye és az Epreskert is.

Tihanyi Kinga, a Szépművészeti Múzeum kommunikációs és marketing igazgatója elmondta: a Szépművészeti Múzeum és három társintézménye, a Magyar Nemzeti Galéria, a Vasarely Múzeum és a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum is részt vesz a rendezvényen, amely a műtárgyak iránti érdeklődést ösztönzi.

Kiemelte, hogy egyre hangsúlyosabban szeretnének nyitott múzeummá válni, és fontosak számukra a gyerekprogramok, ezeket is ajánlják a Műtárgyak éjszakáján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!