jubileum

2019.11.14. 09:45

Tízéves az Afrika Kutatóközpont

Előadásokkal, maszkkiállítással és koncerttel készülnek az évforduló alkalmából.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészettudományi Karán működő Afrika Kutatóközpont (AK) egyetemi docense, az AK vezetője, Tarrósy István elmondta, hogy a központ tizedik évfordulójára összeállított program során

Dél-Szudánról és Etiópiáról hallgathatnak meg előadásokat az érdeklődők, akik egy szubszaharai maszkkiállítást is megtekinthetnek, este nyolc órától pedig táncolhatnak a Jam Tribe Live Band koncertjén.

Felidézte: 2009-ben az ország felsőoktatási intézményei közül elsőként Pécsett a PTE-n alakult meg Afrika Kutatóközpont.

„A pécsi műhely azóta a hazai afrikanisztikai kutatások hálójának egyfajta koordinátorává vált, és számos eszközzel igyekszik támogatni a magyar Afrika-tudásbázis erősödését, szélesedését” – tette hozzá. Ezek közül kiemelte, hogy az idén már a tizenharmadik évfolyamánál jár az általuk szerkesztett Afrika Tanulmányok című folyóirat, de ide sorolta a Magyar Afrika Társaság támogatásával megjelenő könyveket és a folyamatos terepmunkák, valamint hazai és nemzetközi konferenciák szervezését is.

Kitért arra, hogy

az itthon is hasznosítható tudást biztosító afrikai témákkal foglalkozó egyetemi hallgatók, doktoranduszok száma folyamatosan nő hazánkban

és a felsőoktatási, civil és gazdasági együttműködésekre koncentráló akarat egyre határozottabb.

„A pécsi központ jelenleg az ország nemzetközi mércével is meghatározó afrikanisztika műhelye” – hangsúlyozta. Tarrósy hangsúlyozta: PTE-n hosszú évek óta folyik Afrika-témájú kurzusok, témák oktatása magyar és angol nyelveken.

„Mindez hátteret szolgáltat egy leendő afrikanisztika mesterprogramnak is” – hangsúlyozta, hiszen ennek beindítását tervbe vette az intézmény. „Ezt az is megalapozza, hogy idén április elején tette közzé a magyar kormány a hazai Afrika-stratégiát, melyben egy ilyen képzésnek is szerepet szán a kabinet” – emelte ki.

Beszámolt arról, hogy a PTE kiterjedt együttműködési hálót épít évek óta az afrikai kontinensen is: külön Afrika-programot munkált ki a minőségi afrikai hallgatói rekrutáción túlmenően a kétoldalú oktatási és kutatási együttműködések szorgalmazása érdekében. Mint mondta,

jelenleg Marokkóban, Etiópiában, Kenyában, Ruandában, Tanzániában, Nigériában, Botswanában és a Dél-afrikai Köztársaságban rendelkeznek intézményes kapcsolatokkal.

Tarrósy István a pécsi rendezvények közül kiemelte, hogy a Nemzetközi Tavasz interkulturális rendezvénysorozat keretében minden évben az egyik legvonzóbb hét az Afrika Napok, melyen a PTE-n tanuló csaknem 400 afrikai diák is tevőlegesen részt vesz.

Elmondta: 2020 áprilisában rendezik meg újból a sorozatot, benne a hatodik Pécs African Studies Conference tudományos konferenciát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában