motorsport

2021.08.05. 11:43

Sebestyén Peti hétvégén Csehországban áll rajthoz a világbajnokságon

Második versenyhétvégéjére készül a Supersport-világbajnokság egyetlen magyar résztvevője. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti két hete debütált az Evan Bros. Racing team színeiben Hollandiában, ahol szezon közben becsatlakozva rögtön értékes VB pontokat szerzett.

Fotós: Vaclav Duska Jr.

Fotós: Vaclav Duska Jr.

Új helyszínre érkezik hétvégén a VB, a cseh Autodrom Most idén került be a versenynaptárba és ez lesz az első alkalom, hogy Superbike világbajnoki futamot rendeznek itt.

Sebestyén Peti számára nem csak azért különleges a helyszín, mert ez a Magyarországhoz legközelebb eső pálya, de korábban itt találkozott és tesztelt először idei olasz csapatával.

A HUMDA pilótája bizakodva várja a versenyhétvégét:

„Nagyon vártam természetesen ezt a hétvégét is. Assenben megvolt az ismerkedés élesben is, az volt az első igazi tesztünk. Sikerült sok mindent kipróbálni, klassz volt a csapattal összekovácsolódni. Az egy óriási pozitívum, hogy voltunk ezen a helyszínen tesztelni, bár azt meg kell említeni, hogy az egy nyílt nap volt, kaotikus időjárással. Arra mindenképpen jó volt, hogy van egy működőképes alap set upunk.

Számomra továbbra is kihívás lesz felvenni a mezőnnyel a ritmust, a cél, hogy a korábbi eredményhez képest tudjunk javulni.

Ez nem csak pozícióban értendő, hanem szeretnék közelebb kerülni az élmezőnyhöz és legalább egy bollyal előrébb lépni. Ha mindenki jól dolgozik és én is ki tudom hozni a maximumot, úgy gondolom ezzel az előrelépéssel nem lesz probléma.”

A cseh fordulón pénteken kezdődnek majd el a szabadedzések, a szombati időmérőt, versenyt és a vasárnapi futamot az Arena4.hu-n lehet ingyenesen nyomon követni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában