Nyíregyháza

2020.06.17. 18:07

Az orfűi feszten is a húrok közé csapnának

Csütörtököt mondott a ¡Szia Anya!: csütörtök délig lájkolhatjuk a nyíregyházi zenekar promóvideóját.

Forrás: Kenéz Ica archívuma

Százharminc zenekar közül jutott be a top 10-be a Fishing on Orfű fesztivál tehetségkutatóján a nyíregyházi ¡Szia Anya! zenekar. Az öttagú együttes underground, alternatív zenét játszik, humoros hangvételű dalaikkal főleg tizenéves kortársaik, de a „régebb óta fiatalok” tetszését is hamar elnyerték.

A srácok több mint két éve zenélnek együtt, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, jókedvüket és összetartásukat azonban az ilyen időszakok sem törik meg. Kényszer szülte alkotói szünetként tekintettek a járványügyi helyzet hozta rendezvénystopra, melynek zenei gyümölcseit lassan már szüretelheti is a ¡Szia Anya! rajongótábora: készülnek az új klipek, és a tavaly ősszel megjelent második kislemezük után bőszen gyűlnek a dalok a következő korongra is.

Major Gábor, a nyíregyházi zenekar énekese, gitárosa elmondta: a Fishing on Orfű fesztiválon a három legtöbb szavazatot gyűjtő zenekar játszhat. Szavazni a rendezvény Facebook-oldalán lehet, like formájában.

– A promóvideónk egyben egy kecskékről szóló dokumentumfilm is, tele szórakoztató és érdekes jelenetekkel.

Nagy öröm és megtiszteltetés lenne számunkra egy ilyen nehéz, koncertek nélküli, vírusveszélyes időszak után ez a fellépési lehetőség.

Minden lájk számít

– A voksolás múlt héten csütörtökön kezdődött, és most csütörtökön, június 18-án délben ér véget. Jómagam, valamint Kovács Miklós (ének, basszusgitár), Zombor Márton (gitár), Fekete Bence (billentyű) és Virág Balázs (dob) is számítunk a ¡Szia Anya! zenekart kedvelők virtuális támogatására – tette hozzá Major Gábor.

Palicz István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában