¡Szia Anya!

2021.06.14. 07:26

Új felállásban, új dalokkal indítják a nyarat

A nyíregyházi együttes a tavaly elmaradt fesztiválozást is bepótolja.

VNA

Forrás: A zenekar archívuma

A nyáron a ¡Szia Anya! együttes beleveti magát a koncertszezonba, a nyíregyházi zenészek újdonságokkal is meglepik majd a hallgatóságot.

– Az új, szám szerint harmadik kislemezünk és egy vadonatúj klipünk június 15-én jelenik meg – mondta el lapunknak Major Gábor, a formáció énekes-gitárosa. – A korong a Pajzán gondolatok családi ebéd közben címet kapta. Azt hiszem, ebből a címből is látszik, hogy a zenénkkel szeretnénk megnevettetni a közönséget.

Érdekes klip

A kislemezen három dal, a Zzeráldin, a Menjünk Rómába és a XEX kapott helyet – a friss klip az utóbbihoz készült. A fiúk még tavasszal Budapesten forgattak egy erdőben és egy kulturális központ tetején a Samurai Rec csapatával, és egy igazán különleges hangulatú kisfilmet sikerült összehozniuk.

– Ez lett az egyik legpörgősebb, legütősebb számunk, amely pillanatnyi hangulatokat, érzéseket fogalmaz meg – mesélte a dalról Gábor.

– A videóklip elején egy erdőben menekülő embert láthatunk, azonban azt nem tudni, hogy mi vagy ki üldözi. A zenekar minden tagja ugyanazt a karaktert játssza el, miközben a folyton váltakozó képkockák egy tudathasadásos állapotot mutatnak be. Végül a néző számára is kiderül, hogy a főszereplő egy nyúlmaszkos figura elől fut, a végén pedig együtt zenélünk egy háztetőn.

A ¡Szia Anya! egy új taggal is bővült: ezentúl Takács Félix szaxofonos is erősíti a csapatot. Gábor is kibővítette a játékát: az éneklés és a gitározás mellett már szintetizátorral is kíséri a dalokat. A fiúk úgy érzik, hogy ezentúl egy modernebb, kísérletezősebb hangzásvilágot képviselhetnek, miközben a régi, jól megszokott stílusuk is megmarad.

Az új felállásban néhány még soha nem játszott dallal és a régi, de felturbózott szerzeményekkel július 10-én debütálnak a nyíregyházi Rextorante színpadán, majd augusztus 14-én a Fehér­gyarmati Oldalvágányban is zenélnek. A zenekar 2020-ban második helyezést ért el a Fishing On Orfű tehet­ségkutatóján, azonban tavaly elmaradt a rendezvény – idén viszont végre a húrok kö­zé csaphatnak a fesztivál ­nagyszínpadán augusztus 27-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában