Orvvadászat

2021.01.14. 10:03

Amikor az orvvadász is hurokba kerül

Jutalmat vehettek át a tettes kilétének kiderítésében részt vevő személyek.

KM

A közismert népi bölcsesség szerint addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Ha pedig a kút tiltott helyen van, akkor még nagyobb az esély arra, hogy a korsót vivő ember pórul jár. Az orvvadászat is egy ilyen tiltott kút, és az ezzel foglalkozókat előbb-utóbb lefülelik.

Fontos az együttműködés

Az orvvadászat felszámolásában nagy segítséget jelent a vadásztársaságoknak, hogy együttműködnek a rendőrséggel és a vadászkamarával. Többnyire a hivatásos vadász az, aki felfedezi a szabálytalanságot és ezt jelzi a rendőrségnek. A rendőrség aztán kellő rutinnal törekszik arra, hogy az orvvadászatot be is bizonyítsa. Különösen szerencsés véletlen, ha a rendőr maga is vonzódik a vadászathoz, netán maga is vadászik.

Vélhetően ennek is volt köszönhető, hogy Nagyszekeres térségében egy régebb óta orvvadászó lakos került hurokba a közelmúltban.

Huzamosabb időn keresztül

Mint a rendőrségi közleményben olvasható, a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán még 2019 novemberében indult büntetőeljárás lopás, orvvadászat, valamint lőfegyverrel visszaélés bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapították, hogy a Nagyszekeresi Diana Vadásztársaság területén egy nagyszekeresi lakos – huzamosabb időn keresztül – dróthurokkal ejtette csapdába a vadon élő állatokat, agárkutyáival elfogatta azokat. A tettes kilétének kiderítése után a lakóházában nagy mennyiségű trófeát találtak, amik gyűjtésből, valamint orvvadászatból származtak. A trófeákat 664 ezer forintra értékelték a szakértők, míg az állatok elejtésével okozott kár összegének megállapítása még jelenleg is tart.

Az ilyen sikeres akciók a vadásztársadalom egészének, és így természetesen a megyei vadászkamarának is fontosak. Éppen ezért alakult ki jó tíz éve az a gyakorlat, hogy a felderítésben nagy szerepet vállalt rendőröket elismerésben részesíti a vadászkamara.

Kis ünnepség keretében

Az elismerő oklevelet lehetőség szerint valamelyik megyei rendezvényen, nagy nyilvánosság előtt szokták átadni. Az elmúlt év végén azonban erre nem volt lehetőség, az illetékes kapitányság volt a kis ünnepség helyszíne. Mint kiderült, az intézkedő rendőrök egyike 2018-ban tett sikeres vadászvizsgát, és azóta egyre aktívabban lép fel a vad védelme érdekében.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság épületében december 29-én a bűncselekmények felderítésében, az elkövető beazonosításában, tárgyi bizonyítékok beszerzésében nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréséül Fazekas Gergely, az Országos Magyar Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezetének titkára, valamint Váradi István, a Nagyszekeresi Diana Vadásztársaság elnöke jutalomban részesítette Csoma László r. zászlóst és Jóbi János r. zászlóst, a Fehérgyarmati Rend­őrkapitányság Rozsályi Rend­őrőrsének beosztottait, valamint Pál Istvánt, a Nagyszekeresi Diana Vadásztársaság hivatásos vadászát. Takács Zsolt r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető is elismerésben részesítette beosztottait, és megköszönte munkájukat.

Néhány nappal a jutalom átadása után érkezett a hír a vadászkamarához, hogy ezúttal a Sóstói-erdőben tevékenykednek orvvadászok. A területen mozgó sportvadászok megfigyelése szerint lámpa és vélhetően légfegyver használatával a fákra felgallyazott fácánokat dézsmálják éjszakánként ismeretlenek. Az illetékes társaság elnökének közlése alapján több esetben is történt már hőkamerával megfigyelés, ami megerősítette a gyanújukat. A megfigyeléseket továbbra is folytatják, hogy a rendőrségnek pontos adatokat tudjanak majd szolgáltatni egy közös akcióhoz.

KM

Ezek is érdekelhetik