Minden terem történelem a kastélyban

Elszánt tekintetű hím oroszlán áll fenyegető testtartásban a kastély előtti park kapujának oszlopain. Nyugalmat árasztó térre néz, ahol békés polgárok járnak-kelnek. Apró gyermekek bicikliznek, szüleik fagylaltoznak, a város zaja csak halkan szűrődik ide. A kíváncsi turisták a közeli parkolóig jöhetnek autóikkal.

Jó mesterek értő kezei

A 20. század utcái, épületei közül a történelem tűnik elő. A kapuból a ma a Vihorlát Múzeumnak otthont adó épülethez sétálva nem múlik az ember lelkében a királyi ragadozó látványa. Képzeletünkben a kultuszfilm hőse, a Lion King képe lép elénk, amint a szikla magasában rázza a sörényét. Visszább egy évszázaddal a budapesti Lánchíd kevésbé harcias őrzői pillantanak ránk. A gondosan nyírt sövények szegélyezte sétány végén, a Múzeum felirat alatti főbejárat előtt aztán láncokat is láthatunk. Az egykori felvonóhíd láncait. Az őrzőkből sem fogyunk ki, egy anya­oroszlán nézi meg még egyszer, ki kér bebocsátást. Nem vicsorít, mégis ijesztőbb, mint a párja. Karmai alatt biztonságban van a kastély egyik régmúltbéli urának koronás címere.

Sem az oroszlánok, sem a várárok nem jelentettek védelmet a mögöttünk maradt több mint fél évezredben az ellen, hogy a város, a korábban erődítmény, utóbb kastély sokszor gazdát cseréljen, és igen gyakran erőszakos módon. A Laborc völgye, ahol a reform­korban már vasút vezetett Lengyelországba, korábban is útba esett a Kelet és Nyugat között kereskedőknek és hadaknak egyaránt. Hosszan lehetne sorolni, ki mindenki uralta a Vihorlát-hegységre néző települést, és ki szerette volna birtokának tudni. A Drugetheket, Csákiakat emelem ki, és az Andrássyakat, akiknek a mai Kelet-Szlovákiában másutt is szép kastélyaikat találhatjuk. Borovszky Samu monográfiasorozatának Zemplén vármegyét tárgyaló része szerint a homonnai kastély építésének eredetét nem jegyezte fel semmiféle okirat, de 1449-ben már állott, s mindegyik birtokosa szépített vagy rontott, toldott és bővített rajta. Napjainkban inkább a helyreállításon van a hangsúly.

A munkálatok jó részén már túl vannak, és a gondos munka eredményeként teremről teremre haladva nagyon hamar megérinti a látogatót az a hangulat, az az életérzés, ami a lakóinak a mindennapjait jellemezhette.

A belső térbe lépve az első pillantásra nyilvánvalóvá válik, hogy a fa használata uralja nemcsak a lépcsőket, a korlátokat és a falburkolatokat, de még a mennyezetet is. Ahhoz sem fér kétség, hogy a jó ízlésre valló terveket jó mesterek értő kezei valósították meg. A geometrikus formák az arannyal gazdagon díszített ajtókon és ablakokon is visszaköszönnek. Apró részlet, kis kitérő, de nem kerülheti el a figyelmet, hogy mindenütt ápolt szobanövényeken pihenhet meg a tekintet. Az óvó és helyreállító tudományos munka mellett marad idő, energia és jó ízlés egy kis életet lehelni a felidézett és megállított időbe. Az intim ablakmélyedés páfránylevelei alatti pásztoróra pedig olyan élőkép, amihez már csak egy távoli Haydn vonósnégyes hangjai hiányoznak.

Mielőtt a fa hangsúlyos szerepére visszatérnék, ismét a mennyezetre kell emelnem a tekintetem. A kör alakú aranykeretekben ezernyi kristály csillog egy fejedelmi csillárban. Miközben lassan a fal rozettáiig araszol a tekintetem, arra gondolok, a szürkésfehér gipszrózsák, levelek és indák alatt nagyon is hiányoznának alant a vidámzöld levelű fikuszok. És arra, hogy mennyire kiegyensúlyozottan előkelő és mégsem hivalkodó minden díszítmény, berendezési tárgy és a termek enteriőrje, legyen szó csempekályháról, falióráról, márványkandallóról.

Gazdagságot tükröznek

A geometrikus formák után a fa megmutatja magát az ábrázolás alapanyagaként is. A falon függő kép harcos testtartású történelmi figurája békés ellenpontja a szekrény sarkára formázott antik ruházatú női alaknak. A hálószoba falán lévő, a mitológiát idéző kép cselekménye a hátterét tekintve másutt zajlott ugyan, de maga az epizód itt is megtörténhetett. Akinek alkalma nyílik saját szemével bejárni a vadregényes mintákat, látni fogja, milyen gazdag a formavilága. Vezetőnk egy lefelé vezető csigalépcsőn kalauzol az alsó szintre. A fafaragók számára kevés feladat maradt, itt festett falminták és stukkók között lépdelhet a látogató a vörös szőnyegen. Az egymásba nyíló szobák ajtajain végig lehet pillantani. Kosztümös történelmi filmekben az ilyen helyszíneken nádszálkarcsú, harangszoknyás hölgyek közelednek rizsporos parókát viselő urak társaságában. A termekben kiállított bútorok és tárgyak az egykori tulajdonosok gazdagságát tükrözik, és azt, hogy nyitottak voltak a nagyvilágra, más égtájak, világrészek kultúrkincseire. Az intarziás székek által körülvett asztalon megcsodálható egy darabka távol-keleti történelem. A papírvékony porcelánból készült kínai teáskészlet színes festményeivel ipartörténeti remekmű. Már az írásom elején is érintettem, hogy helyreállítási munkák folynak a kastélyban. Amit eddig láttam belőle, meggyőzött, hogy értő kezek munkája hozza vissza a történelmet a ma embere számára. A színpompás földszinti helyiségek sora úgy mutatja ezt meg, hogy nem az jut eszébe a vendégnek, de szépen helyreállították, hanem az, olyan, mintha nem is kellett volna dolgozni rajta. Pedig kellett.

Egyetemes értékű kultúrkincs

Felújítják a magyar királyok termét a homonnai Vihorláti Múzeumban. A reneszánsz kastély leglátványosabb szobájának falait 50 magyar király és fejedelem arcképe díszíti – írja a hirek.sk.

Most a királyok képei még csak gondosan egymás mellé, mögé rakva várják, hogy a falra kerüljenek. Nagyon bátor, de egyúttal becsülendő ötlet a múzeum restaurátorai részéről, hogy ilyen „munkaközi” állapotban is a közönség elé tárják a nevezetes termet. Kellemes érzés és jóleső fáradtság a végére érni a vezetett túrának. A kastély parkjában egy padon megpihenve, gondolatban újra lehet élni a látottakat, magát az épületet körüljárva pedig látható, még több mint fele hátravan a hatalmas vállalkozásnak. A homonnai kastély, a történelem nagy korszakainak tanúja, a ma élő emberek és utódaik számára egyetemes értékű kultúrkincsként nyeri vissza historikus állapotát.

KM