Nyíregyháza

2021.02.23. 17:30

Elkerülhetjük az utcai atrocitásokat

Az önvédelemben nem a támadás kivédése, hanem annak elkerülése az egyik legfontosabb feladat.

MI

Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kovács Ildikó önvédelmi szakértő legfrissebb oktatóanyagában a tinédzserkorú lányokra leselkedő veszélyekre hívta fel a figyelmet. A szakember szerint a tudatos felkészüléssel elkerülhetők a sötétedés utáni atrocitások, s néhány egyszerű lépésessel nyugodtabbak lehetnek a szülők és a fiatalok egyaránt.

Segít a technológia

Az egyik legfontosabb lépés, hogy a szülők pontosan ismerjék csemetéjük napirendjét, egyeztessék, milyen programjai vannak a gyereknek, és mikor jön haza. Szintén fontos, hogy a kicsiknek és a nagyoknak a telefonja is fel legyen töltve, így bármilyen baj esetén el tudják érni egymást. Szintén előnyös, ha a csemete fejből is tudja anya és apa elérhetőségét, így a telefonja elvesztése esetén is tud segítséget kérni.

A modern technológia is a felnőttek segítségére lehet, ugyanis ma már vannak olyan alkalmazások, melyek segítségével a szülők pontosan tudhatják, merre jár a gyermekük, ezeket azonban csak a fiatallal egyetértésben telepítsék az eszközre. A praktikák mellett az önvédelmi képzések is nagyon hasznosak lehetnek, segítségükkel magabiztosan kezelhetik a fiatalok a veszélyes szituációkat. Bár a pandémia miatt most nem lehet ilyen foglalkozásokra járni, online is jól alkalmazható tanácsokat kaphatnak az érdeklődők a szakemberektől.

Disznós Imre eskrimamester, világbajnok óráin az érdeklődők az önvédelmi technikák mellett az eskrimával is megismerkedhetnek. A mester elmondta, az eskrima egy önvédelmi rendszer, harcművészet és küzdősport egyben.

Az eskrima önvédelmi rendszer és küzdősport is | Fotó: Eskrima Nyíregyháza

– A segítségével megvédhetjük magunkat, ha az utcán vagy a szórakozóhelyen támadás ér minket. A küzdősport különlegessége, hogy eszközöket is használunk, nem csak puszta kézzel dolgozunk, így arra is fel lehet készülni, ha bottal vagy késsel rontanak ránk. Veszélyes helyzetbe akkor kerülünk, ha valamilyen eszközzel, esetleg többen, vagy egy sokkal erősebb ember támad ránk. Az utcai atrocitások többségében az értékeinket akarják elvenni, vagy egyéb hátsó szándék van, sosem a verekedés a támadó célja – tudtuk meg Disznós Imrétől, aki szerint a természet jól szimbolizálja mindezt, hiszen a ragadozók sem a legerősebb növényevőket választják prédául, minimalizálni akarják a kockázatot.

– Az önvédelem-oktatás során az alapkészségek fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetünk, mert a hatékony védekezéshez ügyesnek kell lenni, a legjobb technikák sem érnek sokat, ha rosszul hajtják végre őket. Természetesen nem lehet mindenki tapasztalt küzdősportoló, ezért az önvédelemben nem a támadás kivédése, hanem annak elkerülése az egyik fontos feladat.

Ne sétáljunk egyedül!

– Az oktatáson a pszichológiára és a megfelelő stratégiákra is fókuszálunk, ugyanis az a leghatékonyabb, ha valaki bele sem kerül a veszélyes szituációkba – ismertette az önvédelem alapjait a mester, hozzátéve, nemcsak a veszélyes helyzetre, hanem annak előzményére és az illető reakciójára is odafigyelnek.

– Az önvédelemnek különböző szintjei vannak: az első szint az elkerülés. Ha éjjel kell hazamennünk, előnyösebb inkább taxival közlekedni, mint a sötét, kietlen utcákon sétálni. Szintén jó módszer, ha nem egyedül megyünk, valamint az utunk során ne viseljünk kapucnit vagy ne hallgassunk zenét fülhallgatón keresztül, hiszen nem érzékeljük a környezeti zajokat, az esetleges intő jeleket – tanácsolta Disznós Imre, aki a következő szintről, a verbális önvédelemről is mesélt.

– Amikor belénk kötnek, ne válaszoljunk ingerülten, egóból, ne vegyük fel a kesztyűt, mert az csak olaj a tűzre, maradjunk nyugodtak. Amennyiben balhés embereket látunk magunk előtt az utcán, inkább menjünk át a túloldalra, mert ha közöttük haladunk el, nagy valószínűséggel belénk kötnek. A harmadik szint a kiszabadulás, ebben az esetben azt tanítjuk meg, hogyan szabaduljunk ki a fogásokból, és meneküljünk el. Fontos, hogy rögtön nem szabad hátat fordítani a támadónak, csak akkor, ha már biztos távolságban vagyunk – tudtuk meg Disznós Imrétől.

Az önvédelem további szintjei képzettséget és tapasztalatot igényelnek, ott már az ellencsapást is oktatják a szakemberek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában