Nyíregyháza

2022.06.24. 20:00

Ez állati: elindult a ZooSuli az állatparkban!

Négy turnusban, öt-öt napon át gyarapodhat a hasznos tudnivaló a sárga sapkák alatt.

MJ

A kis növésű királypiton szinte hálás egy kis babusgatásért | Fotók: Sipeki Péter

A kis növésű királypiton szinte hálás egy kis babusgatásért | Fotók: Sipeki Péter

Sok gyerek szeret iskolába járni, de még ennél is többen vannak, akik júniusban már csak a szünidőt várják. Ám létezik másmilyen tanoda is. Például a ZooSuli, ahová nyáron is tódulnak a gyerekek. Illetve csak tódulnának, a Nyíregyházi Állatpark – ha meg akarja tartani a magas színvonalat – egy szezonban mindössze négyszáz nebulót vehet fel. Valamikor 160 általános iskolást tudtak fogadni, ma már a négyszáz hely is kevés, akár a duplájára is igény lenne. Ám aki szemfüles, figyel az internetes felhívásokra és időben regisztrál, aligha marad le. Bár hozzá kell tegyük, 40 perccel a regisztráció megnyitása után az idén is minden hely betelt. 

Ennek ellenére nagyon sok a visszatérő vendég, és az igen népszerű napközis nyári táborozás során a benne részt vevő úgy szerez életre szóló élményeket és az iskolában is hasznosítható ismeretet, hogy fáradnia se kell érte. 

Újdonságok és nagy kedvencek 

Az egész csupa játék, s mivel a szigorú programbeosztás semmiféle teret nem hagy az unalomnak, szinte elröpülnek a napok. Marad utánuk viszont számtalan különleges élmény, ezekből szerettünk volna meglesni néhányat ismét a hétfőn nyíló suliban. Ezúttal sem más kalauzolt végig bennünket, mint a program motorja, az állatpark oktatási osztályvezetője, Révészné Petró Zsuzsa, akinek kis elektromos kocsiján állomásról állomásra haladtunk. 

Mint tudjuk, aki ide bekerül, a kulisszák mögé is bepillanthat, és az 5 nap alatt 10 állatos program résztvevője lehet. Minden évben beemelnek valami újdonságot, már csak azért is, mert folyamatosan megújul a park, de vannak programelemek, amelyek egyetlen évben sem maradhatnak ki. Ilyen például a kígyósimogatás, ahol a gyerekek kedvence, az óriáskígyónak számító, ám kis növésű királypiton kézről kézre járva úgy méregette ottjártunkkor is a sulisokat, mintha ismerős arcokat keresne. Szerencsére ilyenekből egyre több van, sőt, jön visszatérő vendég Hollandiából, ahogy a Horvátországban élő Fenyvessy Denisz is már ötödik éve visszajár. A Nyíregyházáról elszármazott család minden évben hazalátogat, Denisz ilyenkor mindig erősíteni tudja a Zoosuli csapatát. 

– Mi is a Facebookon láttuk meg a felhívást, igyekszünk is mindig az elsők között bejelentkezni. Nekem az Ócenárium a kedvencem, azon belül is a cápaetetés – mondta el. 

Az egykori gyerekek gyerekei 

– Számomra azért is kedves ez a tábor, mert 22 éve saját csoporttal én is itt kezdtem frissen végzett pedagógusként. Ma már odáig jutottunk, hogy azok is elhozzák ide a gyerekeiket, akikkel 22 éve még én foglalkozhattam – mindezt már Petró Zsuzsa adta tudtul két állomás között. – Tavaly még csak egy olyan messzebbről érkező családunk volt, ahol a szülők is nyaralni jöttek. Az idén már kilenc család élvezheti ilyen módon a közös, de a felnőtteknek is némi szabadságot kínáló pihenés áldásait, nálunk jó helyen tudva a gyereket. 

De még milyen jó helyen! Egy csoportban mindössze tíz sárga baseballsapkás van együtt, akikre az erdei iskolából gondosan kiválogatott „ötvenórás” kölcseys diákok, illetve a Nyíregyházi Egyetem pedagógia szakosai vigyáznak. A napi három étkezés között, délelőtt és délután is sorjáznak az állatos programok, porszem se kerülhet a gépezetbe. Mindig kell legyen árnyék, innivaló, szúnyogriasztó, az étkezésnél figyelnek az egyéni kedvencekre, de az ételallergiákra is. Itt 7 óra 30 perctől 16 óráig semmi se kötelező, mégsem akar lemaradni senki semmiről. Vár az Andok-kalandok rendszer, a parkszemléző sétakocsikázás, megismerkednek Dél-Amerika állataival, vagy éppen Madagaszkár élővilágával. 

Újsütetű horgászok a tó partján

Az Afrika-körön bemehetnek a gyűrűsfarkú makikhoz, lámákat etetnek, teknősöket versenyeztetnek, vagy a páncéljukat sikálják, tevegelnek, és megetetik az indiai elefántot. Mivel az élet része az elmúlás, a csontokkal és preparátumokkal is megismertetik őket. Idei újdonság, hogy Boronkai Ági néni gyógynövényeket szimatoltat velük, időnkét pedig jut idő némi kézműveskedésre, nemezelésre, darázsgarázs vagy rovarhotel építésére. Az elején és a végén a szakdolgozók azt is megmérik, milyen ismeretekkel érkeztek, és milyenekkel távoznak a gyerekek, mondanunk se kell, jóval okosabban mennek el a „kicsekkoláskor”. 

Kifogták az elsőt 

– Vannak foglalkozások, amelyeket a tényleges nyitás előtt megtartunk. Ne zavarja meg a fizető vendégeket, hogy gyerekek vannak a makierdőben, ahová más nem mehet, és hogy ők cápát, esetleg elefántot etethetnek. A zoosulisoknak és a szüleiknek külön Facebook-csoportot nyitottunk, ami rendszeresen frissül, így a szülők azt is nyomon követhetik, hogy aznap tevegeltek, a makikkal vagy éppen a parasztudvarban voltak a gyermekeik – magyarázta Petró Zsuzsa, amikor a horgásztónál pecázgatóktól elbúcsúztunk. Már kicsit távolabbra értünk, amikor örömteli sivalkodásra lettünk figyelmesek. Mindössze az történt, hogy kifogták a nap első halát, végre lett mit felkínálni a madárgondozóknak. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!