Jövőre a dobogóra szeretnének felállni

Tavaly huszonnégy csapatból a hetedik, az idén 49 csapatól a 4. lett az Al­pha Catfish Team a napokban véget ért II. Hegyalja Harcsafogó Kupán, vagyis a csapat nagyot lépett előre. 
Már most izgatottan várják a horgászok a jövő évet, hiszen a statisztika alapján 2024-ben már valóban a legjobbak között kell lenniük.

Először meg kell keresni 

No de ne szaladjunk ennyire előre, idézzük fel először a mostani versenyt, amelyről a Tiszalökön élő Pintye Róbertet faggattuk. 
Először arról kérdeztük, hogy lesz szenvedélyes harcsahorgász egy nyíregyházi születésű srácból. 

– A horgászat iránti érdeklődés már régen kialakult bennem, a Nyíregyházán lévő horgásztavakhoz jártam gyermekként pecázni. Aztán Tiszalökre költöztem, megismerkedtem a Tiszával mint vadvízzel, de a környék holtágait is rendszeresen felkerestem. Kezdetben békés halakra horgásztam, pár éve azonban megfogott a harcsázás. Hasonlíthatnám a horgászat és a vadászat egyvelegéhez, mert keressük, próbáljuk átverni, becsapni a halat, hiszen az idősebb példányok már nagyon okosak. 

– Az jelenti ebben a nagy kihívást, hogy a halakat meg kell először találni. Keresgélünk olyan árulkodó jeleket, amelyek a harcsák jelenlétére utalnak. Ezek a jelek megmutatják, hol vannak, merre járnak, melyik időpontban táplálkoznak a bajszos ragadozók. Persze, mindez függ az időjárástól, az adott víztől, napszaktól. Tulajdonképpen mindennek klappolnia kell, hogy eredményesek legyünk – magyarázta Pintye Róbert.

Másnak is legyen élménye! 

– A harcsa horgászata mindig ad egy adrenalinlöketet. Ha meg is találjuk a halakat, akkor még meg is kell fogni azokat, s erre soha nincsen garancia. Izgalommal, feszültséggel jár a többórás várakozás, s közben azon meditálunk, hogy vajon mindent jól csináltunk-e, vagy éppen mit csináltunk rosszul, hogy mégsem jön a hal. 

– A fogás a legjobb visszaigazolás, de törekszünk arra is, hogy mindig nagyobb és nagyobb harcsát fogjunk. Egy 50-70 kilogrammos matuzsálemi harcsát jó érzés megfogni. Vármegyénk minden tavában vannak nagyobb és kisebb méretű harcsák, csak meg kell azokat találni. Rejtőzködő halak, napközben gödröknél, töréseknél, akadókban pihennek, illetve rejtőznek. Éjszaka elindulnak táplálkozni a felszín közelébe, olyankor váltani kell a módszerünkön is. Én szeretem használni a harcsázáshoz mindegyik módszert, legyen az a kuttyogatás vagy a spannolós módszer – folytatta a sporthorgász, akitől azt is megkérdeztük, milyen érzés a harcsát a fotózás után visszaengedni a vízbe. 

– Számomra nem jelent rossz érzést, úgy gondolom, nyújtson másnak is sok szép élményt. Meg hát a halnak is így háláljuk meg mindazt, amit nyújtott nekünk. Számunkra megmarad a fotó, megmarad az élmény. 
Vajon a tavalyi és az idei verseny között volt-e valamilyen különbség? – hangzott el egy újabb kérdés. 

– A létszámban nyilván volt különbség, hiszen majdnem kétszer annyian neveztünk ebben az évben, mint tavaly, s ebből a szempontból jóval nehezebb volt a verseny. Ne felejtsük el, hogy az ország legjobb harcsásai vettek részt a megmérettetésen, ami tavaly is, és az idén is nagyon színvonalas volt. 

Hogyan fogalmazódott meg egyáltalán az a gondolat, hogy elindulnak a harcsafogó kupán? 

– A társaimmal már korábban is gondolkodtunk azon, hogy elindulunk kisebb harcsafogó versenyeken. Aztán jött ez a lehetőség, s úgy gondoltuk, kipróbáljuk magunkat. Nem számítottunk jó helyezésre tavaly, hiszen voltak olyanok, akik szinte mindennap harcsáznak. Tavaly is nagy meleg volt, nemigen ettek a halak, azért végül csak megszereztük a hetedik helyet.

Több harcsára számítottak 

Mi volt az idei verseny legszebb és legnehezebb pillanata? – kérdeztük Pintye Róberttől. 

– A legszebb pillanat mindig a halfogás, hiszen olyankor előrébb tudunk lépni a pontszámokkal. Napközben is vannak apró dolgok, amiknek örülünk. Jó volt az is, hogy egy szép szakaszt húztunk ki a sorsoláskor. A rakamazi oldalon voltunk egy szépen kialakított horgászhelyen, vadregényes környezetben. Hálásak vagyunk a helyért, köszönet a segítőkész horgásznak. 
A halfogás nem szerezhetett sok szép pillanatot, hiszen a 88 óra alatt összesen három mérhető, vagyis 60 cm feletti halat fogtak. Minden bizonnyal jóval több fogásra számítottak – vetettük fel kisördögként. 

– Valóban jóval több halra számítottunk. Az új csapattagunk harminc éve horgászik, ismer minden fortélyt, nagy múlt van a háta mögött, nagyon bízott ő is egy jó szereplésben, de a nagy meleg, a légnyomás most ellenünk szólt. A mérethatárt jelentő 60 cm-nél kisebb halakat mi is fogtunk legalább húsz-huszonöt darabot, de azok nem számítottak be a versenybe. 

– Ezek a gyerekhalak még figyelmetlenek, mennek összevissza, kíváncsiak, mindenre rárabolnak, könnyű őket megfogni, a nagyobbakat nehezebb volt. Az utolsó nap reggelén még a dobogó harmadik helyén álltunk, aztán egy csapat megelőzött bennünket. 

– A nappali órákban inkább kuttyogtattunk, s olyankor nadályt használtunk, és gilisztát, a behúzós módszerek alkalmával pedig csalihalakat tűztünk a horogra – folytatta Pintye Róbert, aki kitért arra is, mennyit lehetett pihenni a verseny ideje alatt. 

– Keveset tudtunk pihenni, csupán 2-3 órát egy nap. Próbáltunk váltásban aludni, vagy mindnyájan lefeküdtünk hajnali fél háromkor, s öt órakor már újra a vízen voltunk. Természetesen a botok akkor is be voltak dobva, s a kapásjelző jelezte, ha birizgálta a hal.

Sok még a megfejtendő titok 

Hogy értékelte az idei eredményt a csapat? – kíváncsiskodtunk tovább. 

– Ha azt nézzük, hogy mennyien indultak, és hanyadikok lettünk, elégedett vagyok az eredménnyel én is, illetve a két csapattársam, Györgyevics Tamás és Hamvas Károly is. Ugyanakkor azt mondom, a legrosszabb hely a negyedik, hiszen nagyon bosszantó, amikor az ember egy kevéssel lemarad a dobogóról. Egy mérhető harcsával már megelőztük volna a harmadik helyezett csapatot. 

– Természetesen jövőre ismét elindulunk a versenyen. Próbálunk még okosabbak, még ügyesebbek lenni. Nem csak a felszerelésen múlik egy-egy a verseny, a tudáson is sok múlik, valamint figyelni kell arra is, hogyan reagálnak a halak, s annak megfelelően kell nekünk is lépnünk. 

– Minden titokra még nem jöttünk rá, ezért sokat horgászunk edzés gyanánt, hogy minél többet megtudjunk a harcsák életéről és szokásairól akkor is, amikor kánikula van hazánkban – tette hozzá Pintye Róbert.