Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.05.23. 17:30

Aranyat érhet a májusi eső

A napraforgó és kukorica vetésterülete a tavalyihoz képest 3-3 ezer hektárral növekedett.

TG

Kukoricából 109 ezer hektáron vetettek az idén a megyei gazdák | Illusztráció: MW-Archív

Fotós: © Katona Tibor

Kukoricából 109 ezer hektáron vetettek az idén a megyei gazdák | Illusztráció: MW-Archív

Fotós: © Katona Tibor

November végére fejeződött be az őszi kultúrák vetése megyénkben. A korai vetésű növények, mint az őszi káposztarepce, az őszi árpa és a rozs október közepéig földbe kerültek úgy, hogy sok helyen nem volt biztos a kelés a száraz talaj miatt. A november közepétől érkező csapadék sokat javított a talajok nedvességén, majd a felső réteg telítődött, de mind a 0-50 centiméteres, mind a 0-100 centiméteres és mind az 50-100 centiméteres szelvényben jelentős vízhiány volt. Az áprilisban lehullott 45-87 milliméternyi csapadék meglátszott a megyei állományokon, felüdültek, illetve megélénkültek a növények, valamint az éppen akkor tartó tavaszi vetés-előkészítésekre nagyon kedvezően hatott a csapadék. A felső 20-30 centiméteres réteg átnedvesedett, jól művelhető állapotba került, a talajmunkákkal, vetésekkel ütemesen lehetett haladni – értékelte a vetési munkálatokat Rácz Imre. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke szerint pozitívumként említhető, hogy jelentősebb ár- és belvízkárok, valamint téli fagykár nem terhelte az ágazatot, bár az enyhe tél a növényvédelmet még nehezítheti. Az őszi vetések tervezett fejtrágyázása megtörtént, de összességében így is elmarad a korábbi évek fajlagos mennyiségeitől, illetve hatásosságától. 

Csökkenő termőterület 

Rácz Imre hozzátette, szinte mindegyik tavaszi vetésű növényről elmondható (a napraforgó és kukorica kivételével), hogy a termőterülete tovább csökkenhet. A tavaszi kalászosok, a borsó és a cukorrépa vetése április végére befejeződött. A tervezetteknek megfelelően a gazdák 266 hektáron tavaszi árpát, 225 hektáron magborsót és 1 521 hektáron zabot vetettek. A cukorrépa termőterülete körülbelül 75 hektár: itt a feldolgozó csak kisebb területre szerződött, illetve több gazdálkodó az alacsony jövedelmezőség miatt felhagyott a termesztéssel. 

A burgonya is a földbe került május elejére, ennek a kultúrának a tervezett vetésterülete (1 049 hektár) is csökkent valamelyest, mégpedig a termesztési feltételek és a jövedelmezőségi viszonyok, illetve a most már állandósulni látszó értékesítési nehézségek miatt. A napraforgó és kukorica tervezett vetésterülete a tavalyihoz képest 3-3 ezer hektárral növekedett. Ennél a kultúránál a termelési kedvet növeli az orosz–ukrán háború miatti magas értékesítési ár. 

Napraforgót a tervezett 51 028 hektár területen vetettek a megye gazdálkodói, a kukorica 99 százaléka is a földben „pihen” már, utóbbiból erre az évre több mint 109 ezer hektárra terveztek vetni a gazdálkodók. A szóját is elvetették a gazdák – Ibrány körzetben még 2 hektárral többet is a tervezettől, összesen 772 hektárt. A silókukorica vetése is majdnem véget ért, kevesebb mint 200 hektár hiányzik még a tervezett 3 426 hektárból. 

A megye valamennyi táj­egységéről elmondható, hogy most még az átlagostól, illetve a várttól gyengébb a növények állapota és fejlettsége, de ez az elmaradás jelentősen javulhat a májusi esőknek köszönhetően 

– mondta lapunknak Rácz Imre. 

 

Címkék#NAK
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában