Gyulatanya

2023.07.23. 13:42

Jubilálnak a gyulatanyai burgonya-bemutatón

Harmincötödik alkalommal rendezik meg a bemutatót az agrárminiszter jelenlétében.

Nádasi Zoltán
A burgonya lesz a középpontban
Forrás: archív fotó: KM

A NÉBIH Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán újra sor kerül az országos és nemzetközi burgonya tanácskozásra, fajta- és növényvédelmi technológiai bemutatóra július 27-én, csütörtökön fél tíztől.

A rendezvény fővédnöke dr. Nagy István Agrárminiszter, aki személyesen nyitja meg majd az eseményt. Előadást tart majd többek között Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke és Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke is.

– A mostani bemutató már a harmincötödik a sorban - ismertette Augusztinyi András, a fajtakísérletek vezetője. Ezúttal több, mint 4 hektár vetésterületen 45 burgonya fajta vesz részt a kísérletekben, együttműködésnek többek között az ország legjelentősebb hazai nemesítő házaival és vetőgumó forgalmazóival, az MKSZN Kft. Burgonyakutató Állomásával (Keszthely), a Bács Gazda-Coop Zrt.-vel, a Kruppa-Mag Kft.-vel, az EURO SOL Kft.-vel és a HZPC céggel.

Neves szakemberek tartanak szakmai előadásokat. A résztvevők információkat kaphatnak a mezőgazdaság aktuális helyzetéről és az agrárpiaci kilátásokról. Részletesen bemutatják többek között az elektronikus gazdálkodási naplót, valamint a burgonyatermesztésben eredményesen használható tápanyagutánpótlási és növényvédelmi technológiákkal is megismerkedhetnek a jelenlévők.

A szántóföldi szemlén a NÉBIH szakemberei, valamint a fajtatulajdonosok, a vetőgumó-forgalmazók közreműködésében azt is megszemlélhetik az érdeklődők, hogy miként teljesítettek a fajták ebben a termőtájban. A programot növényvédelmi drónbemutató is színesíti.

A burgonya-nemesítők, fajtatulajdonosok mellett a különféle input-anyagok, például növényvédőszer-, illetve növénykondícionáló készítmények gyártói és forgalmazói is jelen lesznek. A cégek, a közreműködő szervezetek a rendezvény egész ideje alatt kiállítói standokon mutatják be a termékeiket és a nyújtott szolgáltatásaikat, valamint folyamatos szaktanácsadással állnak az érdeklődők rendelkezésére - mondta végezetül Augusztinyi András.

- Nádasi Zoltán -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában