48 településen dolgoznak

2019.06.29. 09:19

Rekordszámú tűzoltó dolgozik a viharkárok felszámolásán Szabolcs-Szatmár-Beregben

Együtt az ország, határon innen és határon túl.

Ennyi még sosem volt a tűzoltók száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, és ez nem egy Guinness-rekord felállításának kísérlete, hanem a június 27-ei vihar következménye. Statisztikai rekordot dönt a beavatkozó hivatásos és önkéntes tűzoltók létszáma, amely folyamatosan emelkedik.

Már külföldről is érkeztek önkéntesek a Kárpát-Haza Önkéntes Hálózat képviseletében. A Vajdaságból két csapat érkezett kilenc fővel, a Hargita megyei Székelyudvarhelyről heten, a Felvidékről Izsa és Szilas csapatai összesen öt fővel képviseltetik magukat. Pénteken indultak el Baranya, Győr-Moson-Sopron, Zala, Komárom-Esztergom és Vas megye hivatásos tűzoltói a vihar sújtotta térségbe nyolc tűzoltójárművel és közel ötven fővel. Már az ország szinte minden pontjáról érkeztek hivatásos tűzoltók a szabolcsi erők megsegítésére.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szombat reggeltől összesen háromszázhatvanan dolgoztak a károk felszámolásán. Folyamatosan csökken az áramszolgáltatásból kiesett fogyasztók száma, a kezdeti több mint ötvenezerről, ötezerre változott. A kárhelyszíneken a tetőszerkezetek ideiglenes helyreállítását, a megdőlt, gyökerestől kiborult, épületekre borult fák eltávolítását végzik a beavatkozók. A fő- és mellékútvonalak, valamint a vasútvonalak járhatóak, elzárt település nincs. Negyvennyolc településen folynak még kárelhárítási munkálatok.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság -

 

Fotók: katasztrófavédelem/Dudás Szilvia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában