ámokfutás nagyaron

2021.06.01. 10:28

Nagyari gyilkosság – megszólalt a gyanúsított édesanyja (videó)

Megoperálták, nem tudjuk mi lesz vele – ezt mondta a Tényeknek a nagyari férfi édesanyja.

Késsel összeszurkálta, majd elvágta élettársa torkát egy férfi Nagyaron, Szabolcsban. Féltékenységből kezdett ámokfutásba, megvágta iskolás kislánya és apósa arcát is, akik csak a nőt akarták védeni.

A 34 éves férfi öt évvel ezelőtt már megtámadta a feleségét, akkor is késsel akart végezni vele. A gyilkos férfi édesanyja csak a Tényeknek nyilatkozott, azt mondja, nagyon sajnálja a történteket, de fiáért is aggódik, aki a tragédia után hasba szúrta magát.

Kihallgatták a nyomozók

A tragédia idején a házban tartózkodott egy saját és három nevelt gyermekük. 14 éves lányuk anyja védelmére kelt, de az apja nem hagyta, ököllel ütötte meg, hogy távol tartsa. A közelben élő anyai nagyszüleit hívta a lány telefonon, ők siettek a házhoz, ahová a nagyapa bement, hogy segítsen a lányának, de B. Z. a nála lévő késsel őt is megsebesítette, és a lánya életét sem tudta már megmenteni.

A férfi, miután az asszonnyal végzett, maga ellen fordult, megpróbált önkezével véget vetni életének, a mentőszolgálat munkatársai szúrt sérülésekkel vitték kórházba. A nyomozók a férfit kórházi ellátása mellett őrizetbe vették, és több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

https://szon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/horror-nagyarban-egyszer-csak-latom-hogy-hozzak-ki-a-klarikat-akkor-mar-tudtam-nem-el-5107366/

https://szon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/horror-nagyaron-elvagta-elettarsa-torkat-lanyat-is-megkeselte-5106163/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában