Állatkínzás

2022.03.17. 14:00

Zsákba tette a kutyákat, s kivitte őket a legelőre

Az ügyészség szerint felfüggesztett börtönbüntetésre kellene ítélni a vádlottat.

Km

Forrás: illusztráció / shutterstock

Állatkínzás bűntettével vádolja az ügyészség azt a tiszaeszlári nőt, aki hat kiskutyát egy zsákban kitett a település határában – az esetről dr. Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta lapunkat. 


A mezőőr találta meg 


A vádlott kutyája tavaly decemberben hat kiskutyának adott életet, azonban azokat anyagi okokból a család nem tudta etetni, tartani. A vádlott a kölyköket az anyjuktól elválasztotta, majd egy zsákba rakta. A zsákot a település szélén lévő legelőre vitte, ahol egy bokros helyen letette, majd a bekötött zsákban magukra hagyta a kiskutyákat. Másnap délelőtt a helyi mezőőr megtalálta a zsákot, akkor még életben voltak a kiskutyák, így azokat eljuttatta az Állatbarát Alapítványhoz. 
Aki a gerinces állatát kiteszi, elhagyja, a törvény szerint 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha azonban a kutyák kitételével fennállt a lehetősége annak, hogy akár el is pusztuljanak a jószágok, ezért már 3 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. 


Az ügyészség szerint felfüggesztett börtönbüntetésre kellene ítélni a vádlottat, az ügyben a Nyíregyházi Járásbíróság hoz döntést – tette hozzá a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában