Nyírlugos

2022.12.21. 08:51

Jogsi nélkül vezetett a nyírlugosi fiatal, majd egy villanyoszlopnak ütközött - A kocsiban utazó 2 kiskorú is megsérült

A Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a nyírlugosi férfi ellen, aki jogosítvány és kellő gyakorlat nélkül vezette a személyautót, amelyben a barátai ültek, majd egy villanyoszlopnak ütközött.

A vád szerint a felnőttkorú, 18 éves vádlottnak a bűncselekmény elkövetése időpontjában jogosítványa és vezetői gyakorlata nem volt. 2021. november 6-án a délutáni órákban a férfi egy alkalmi ismerősével Nyírlugosról Nyíradonyba ment személygépkocsival. A járművet a vádlott ismerőse vezette, majd a főtéren önszántából átadta a személyautó kulcsát a vádlottnak. Az elkövető az autóval Nyíradony belterületén több utcán is közlekedett, a járműbe felvette a barátait és a fiatalkorú barátnőjét és ezt követően együtt kocsikáztak. A barátnője a vezető ülés mögött, a hátsó ülésen ült és nem használta a biztonsági övét.

Ezt követően a vádlott Nyíradonyból elindult Nyíracsád irányába, azonban 19 óra 40 perc körüli időben már sötét volt, azonban működött a közvilágítás. Az elkövető a lakott területen a megengedettnél gyorsabban, kb. 60-70 km/h sebességgel közlekedett, majd egy útkereszteződéshez érkezve figyelmen kívül hagyta a megállási és elsőbbségadási kötelezettséget előíró jelzőtáblát, megállás nélkül, korábbi haladási sebességével behajtott a kereszteződésbe. Gyakorlatlanságából és a túl nagy sebességből eredően elvesztette uralmát a jármű felett, sodródni kezdett, majd nagy sebességgel nekiütközött a keresztező út túloldalán lévő villanyoszlopnak.

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség

Az ütközés következtében a gépkocsi két kiskorú utasának 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérülései keletkeztek, míg a felnőttkorú utas 8 napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett. A balesetben a vádlott is súlyosan megsérült és az autóban is jelentős anyagi kár keletkezett.

A vádlott KRESZ szabályszegő magatartásának eredményeként jött létre a baleset és keletkeztek a sértettek sérülései.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.

- Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában