FRISS

2023.06.29. 10:19

Elkapták a körözött állatkínzót, brutális, mit tett (18+ )

A helyiek azt állítják, a fiatal kecskét, kutyát, sőt macskát is zaklathatott szexuálisan.

Forrás: ripost.hu

A nyilvánosság erejével sikerült egy elfogató parancs által körözött állatkínzót elfogni a Népligeti pályaudvaron a párizsi járat ajtajában. A tiszarádi fiatal betonoszlophoz kötött egy kutyát, majd egy fadarabbal próbálta szétverni az állat fejét. Erről sokkoló képek készültek. Elítélték, de nem tett eleget a büntetéshalasztás feltételeinek, ezért most körözik. Közben állatvédők nyomravezetői díjat ajánlottak fel, ezután több környékbeli is jelentkezett: sokkoló információkat mondtak az állatkínzó fiúról.

A 18 éves L. Sándor az állatkínzók között is a brutálisabbak közé tartozik, módszereivel a védtelen állatok akár órákon át is szenvedtek. 

Azt már korábban jelezte szabolcsi kontaktom, hogy ez a srác az állatkínzók között is egy kiemelten brutális történet, de azt nem, hogy mindezt felelősségre vonás nélkül tette eddig, hiszen "beteg szegény". Így eshetett meg, hogy kutyák fejét verte szét, kutyákat gyújtott fel, és még sorolhatnám, milyen információkat kaptunk, de az igazán megrázó az a történetben, hogy mindezért valóban nem vonták felelősségre

– osztotta meg a Tizenegy Állatvédő Egyesület vezetője.

Forrás: ripost.hu

Az vérengzését Szabolcs-Szatmár-Beregben követte el. Két évvel ezelőtt április 18-án a délutáni órákban Tiszarád, Kígyós nevezetű településrészen a tiszarádi polgárőrök egy földön fekvő kerékpárra figyeltek fel, majd az erdős terület átvizsgálását követően egy fához kikötött, erősen vérző fejű kutyát találtak. A kutya életben volt, mellette egy hosszabb bot volt a földön, amellyel bántalmazták. 

A fiatal mindemellett az állatokat szexuálisan is bántalmazta, amiről üzenetben számolt be ismerőseinek.

Forrás: ripost.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában