Nyíregyháza

2023.09.18. 14:00

Öt ütésért négy év börtön

A kamerafelvételek rögzítették, mi történt a presszó udvarán.

Szon.hu

Sem a vádlott, sem a védője nem jelent meg a határozathirdetésen

Fotó: Dodó Ferenc

Az életveszélyt okozó testi sértés miatt tavaly októberben indult eljárás minden eddigi tárgyalásán jelen volt a vádlott, L. Bertalan, ám a hétfői határozathirdetéstől ő és a védője is távol maradtak – talán sejtették, hogy a Nyíregyházi Törvényszék dr. Gunyecz Zoltán vezette tanácsa számukra kedvezőtlen ítéletet hozott. A bíró négy év börtönbüntetést szabott ki a férfira, akit ugyanennyi időre tiltott el a közügyektől, és akinek a felmerült bűnügyi költségeket is ki kell fizetnie. Feltételesen a büntetés 2/3-ának letöltése után, de legkorábban három hónap után bocsátható szabadlábra.

Tisztára akarta mosni a nevét

A történeti tényállás szerint L. Bertalan 2022 októberében Tunyogmatolcson volt egy esküvőn, másnap reggel pedig betért egy presszóba, hogy vizet vegyen. A teraszon összeszólalkozott egy férfival, akit ötször megütött, és aki a zúzódások mellett koponyaboltozati törést szenvedett. Az ütéseket L. B. elismerte, de azt mondta, volt oka arra, amit tett. – Már kifelé jöttem, amikor az udvaron köptem egyet. A sértett, akivel korábban soha nem találkoztam, utánam szólt és azt mondta: ilyen g... cigányok miatt ült hét évet. Szidta az édesanyámat, és azt mondta, ki kellene irtani az egész fajtámat és a családomat. Felelősségteljes családapa vagyok, van egy beteg kislányom, így amikor ezeket meghallottam, nagyon ideges lettem. Tizenöt éve Írországban dolgozom, mindenben támogatom a családomat. Távol áll tőlem az erőszak, és szeretném tisztára mosni a nevem – fogalmazott korábban a vádlott. Az eljárás korábbi szakaszában lejátszották a kamerafelvételeket, amelyeken az látszik, hogy az ütésektől a sértett többször elesett, L. B. pedig anélkül hagyta el a helyszínt, hogy megnézte volna, milyen állapotban van a férfi. Mint mondta, nem akart neki sérülést okozni, fel sem merült benne, hogy baja esett: csak akkor tudta meg, hogy súlyos sérülései keletkeztek, amikor a rendőrök kihallgatták. – Ne köpködj, nem a cigánysoron vagyunk, viselkedjünk ember módjára: ennyit mondtam neki – ezt vallotta egy korábbi tárgyaláson a sértett, aki tagadta, hogy kiirtással fenyegette L. B. családját.

Kitartóan bántalmazta

Az italozó életmódot folytató sértett aznap reggel egy sört és szeszesitalt fogyasztott, és összeszólalkozott a vádlottal – azt, hogy pontosan mi hangzott el kettőjük között, a bíró szerint nem lehet megállapítani, hiszen mind a ketten más állítanak, az ütéseket viszont a presszó kamerafelvétele rögzítette. Dr. Gunyecz Zoltán azt mondta, aggályok nélkül megállapítható, hogy L. Bertalan sérülést akart okozni, és abban bízott, hogy a férfinak nem esik majd baja. – Ez a gondatlanság súlyosabb formája, ezért lett a minősítés életveszélyt okozó testi sértés, aminek a büntetési tétele 2–8 évig tartó szabadságvesztés. 

Súlyosító körülményként értékelte a hasonló bűncselekmények elszaporodását a Törvényszék illetékességi területén, illetve azt, hogy L. Bertalan kitartóan bántalmazta a sértettet, enyhítőként pedig azt, hogy beismerő vallomást tett, és hogy beteg, 13 éves kislánya eltartásáról kell gondoskodnia. Elhangzott: a vádlott a pszichológusi és elmeorvosi vélemény szerint éntúlsúlyú személyiség, akit ingerlékenység és nyugtalanság jellemez. Az indulatkezelése alulfejlett, a legkisebb konfliktus is kibillenti az egyensúlyából, a frusztrációs toleranciája pedig alacsony.

Az ügyész, dr. Halász Ágnes hosszabb idejű szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett és indítványozta L. Bertalan letartóztatását – utóbbit a bíró elutasította, mert mint mondta, nem merültek fel olyan körülmények, amelyek ezt indokolnák, s úgy élte, a bűnügyi felügyelet, ami alatt a vádlott áll, elégséges kényszerintézkedés. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában