Nyíregyháza

2023.10.20. 09:20

Katonai tiszteletadás mellett temették el Nyíregyházán a hős rendőrt

Péntek délután kísérték utolsó útjára az esztergomi robbantásban elhunyt Kónya Gábor Lajos posztumusz rendőr főhadnagyot Nyíregyházán.

Csáki Alexandra

Forrás: Facebook / Magyar Rendvédelmi Kar

A Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettese szeptember 20-án, szolgálatteljesítés közben halt meg, a szintén szabolcsi születésű, Esztergomban élő J. Lászlóval szemben intézkedett kollégáival, amikor a férfi magára robbantotta a házát. A nyíregyházi rendőr ekkor vesztette életét, az esztergomi helyszínén további nyolc kollégája és három tűzoltó is megsérült. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította Kónya Gábor Lajost, akit a nyíregyházi Északi temető Rózsaparkjában helyeznek végső nyugalomra október 20-án, pénteken 15 órakor. A család kérésére a gyászszertartás nem sajtónyilvános.

Nem tudtak rajta segíteni

Az egész országot megrázta a nem mindennapi tragédia, amit egy órákig tartó tárgyalás előzött meg. Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az eset másnapján tartott sajtótájékoztatón elmondta: az esztergomi robbantót több bűncselekmény miatt körözték, valamint az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt is folytatott ellene eljárást. J. László, akit a környéken agresszív emberként ismertek, egy erdős-dombos területen lakott, és már korábban is életveszélyesen megfenyegetett rendőröket és más hivatalos személyeket. Szeptember 20-án 14.20-kor zárta körül az épületet a rendőrség,  és mindvégig arra törekedtek, hogy megóvják a gyanúsított életét, mivel az ilyen esetekben feltételezhető az öngyilkossági szándék is. Ezért tárgyaltak négy és fél órán keresztül, ami közben a férfi hol engedékenynek mutatkozott, hol újra fenyegetőzött. A rendőrök felszólítására csak a teraszig jött ki, mindvégig onnan kommunikált.

A parancsnok végül 18.40-kor rendelte el a behatolást, annak érdekében, hogy még a sötétség beállta előtt elfogják J. Lászlót. A behatoló rendőrök azt látták, hogy a férfi vélhetően egy flexszel szikrát előidézve egy gázpalack felé vág, majd 18.43-kor bekövetkezett a detonáció.

A robbanás következtében – melyben az elhunyt kommandóson kívül tizenegyen sérültek meg – a házba behatolni készülő rendőrök 8–10 métert repültek. Többen beestek a ház melletti mesterséges tóba, illetve az épület romjai maguk alá temették őket. A TEK és az Országos Mentőszolgálat helyszínen tartózkodó orvosai azonnal megkezdték Kónya Gábor Lajos ellátását, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét.

Felesége két kisgyermekükkel maradt egyedül. Megsegítésükre a ZoNa Alapítvány indított gyűjtést – a szervezetet az elhunyt rendőrök árván maradt gyermekeinek támogatására alapították az egyenruhás kollégák. Az elhunyt rendőr felesége a közösségi oldalán mondott köszönetet mindenkinek, aki élete legfájdalmasabb időszakában mellette áll.

Forrás: Magyar Rendvédelmi Kar

A néhai kollégától evangélikus szertartás szerint vettek végső búcsút a hozzátartozók, barátok és kollégák az Északi temető rózsaparkjában.

A temetésen Pintér Sándor belügyminiszter, Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár, Hajdu János rendőr altábornagy, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója és helyettesei, valamint a társszervek vezetői részvétüket fejezték ki, és főhajtással tisztelegtek Kónya Gábor Lajos posztumusz rendőr főhadnagy előtt - tudatta honlapján a TEK.
A ravatalnál a Belügyminisztérium nevében Horváth András rendőr ezredes, a TEK szakmai főigazgató-helyettese búcsúzott - írták.
A közlés szerint a főigazgató-helyettes búcsúbeszédében kiemelte, hogy az egyik legjobb harcostól búcsúznak, akit társai úgy jellemeztek: nem volt számára lehetetlen, soha nem hátrált meg a nehézségek láttán.
Kónya Gábor Lajos műveleti egységének meghatározó személyisége volt, jó humora képes volt a legnehezebb helyzetekben is mosolyt csalni az emberek arcára, a munkában viszont nem ismert tréfát. Szolgálati feladatait elhivatottsággal, odafigyeléssel végezte, mindig határozottan és szakszerűen intézkedett. Szorgalmával és precizitásával kivívta kollégái és vezetői elismerését. A legmagasabb rendű értékeket hordozta magában: a kötelességtudatot, a bátorságot és az önzetlenséget, melyeket a szülői házból hozott - idézi az összegzés a rendőr ezredest.
A TEK közleménye szerint Horváth András hozzáfűzte, a nagyon fiatal, mindössze 34 éves harcos kiváló férj és apa is volt, aki a munkája mellett a családjára, feleségére és két kicsi gyermekére volt a legbüszkébb.
Egy kommandós mindig a legnehezebb helyzetekben szolgál, és soha nem habozhat, hogy - akár saját élete kockáztatásával is - a legnagyobb áldozatot hozza a hazája, az emberek, egy közösség védelmében - fogalmazott a közlemény szerint Horváth András. Hozzáfűzte: Kónya Gábor Lajos szeptember 20-án meghozta ezt a legnagyobb áldozatot. Tudta, hogy abban a szituációban neki kell végrehajtani a feladatot, nem hátrálhat meg. Kónya Gábor Lajos nagyszerű ember volt, emlékét örökké a szívünkben őrizzük, büszkék vagyunk, hogy közénk tartozott, közénk tartozik.
A TEK közölte azt is, hogy a temetéssel egy időben a rendőrök az egész országban egy percre bekapcsolták a kék lámpát és a szirénát, hogy emlékezzenek és tisztelegjenek elhunyt kollégájuk emléke előtt.
Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlós, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettese Esztergomban, egy körözött férfi elfogása közben vesztette életét, amikor a férfi szándékosan gázrobbanást idézett elő, amelyben nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg.
Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 21-én hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki Kónya Gábor Lajost. - olvasható az MTI -oldalán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában