Tragédia

2024.01.11. 12:40

Újra gyászol Encsencs

A december elején súlyosan bántalmazott encsencsi asszony belehalt sérüléseibe.

Bednárik Mónika

Fotó: Gazdag Mihály

Szombaton helyezték végső nyugalomra azt a 69 éves asszonyt, akit december 29-én brutális kegyetlenséggel Encsencsen meggyilkoltak, majd a tettes a nyomok eltüntetése érdekében felgyújtotta a házat is. A rendőrök pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

– Kollégáim vizsgálják, hogy a 69 éves asszony megölésével és a ház felgyújtásával gyanúsított, őrizetbe vett, majd letartóztatott 25 éves M. K. összefüggésbe hozható-e Encsencsen, vagy akár más településen elkövetett bűncselekményekkel. Dr. Fedor Rita rendőr őrnagy lapunknak megerősítette, hogy tart a nyomozás abban a decemberi ügyben is, amiben egy idős encsencsi asszonyt támadtak meg, aki súlyos sérülésekkel kórházban ápoltak.

– Állapota miatt kollégáim eddig kihallgatni nem tudták, ám minden más nyomozási cselekményt elvégeznek, igazságügyi szakértők bevonásával folytatják a büntetőeljárást, hogy a tettes személyét felderítsék – fogalmazott szerdán a rendőrség vármegyei szóvivője. Csütörtökön pedig kiderült, halált okozó súlyos testi sértés bűntette miatt nyomoznak tovább, ugyanis az asszony a gondos kórházi ellátás ellenére elhunyt.

Encsencsen és a szomszédos településeken a vármegyei járőrök munkáját segítve a Készenléti Rendőrség megerősítő erőkkel van jelen, s a fokozott jelenlét mindaddig maradt, amíg szükséges és visszatér a nyugalom a településre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában