Helyi közélet

2008.09.30. 13:05

Vásárra viszik a kofák bőrét Nyíregyházán

<p>Nyíregyháza - Nem vész el, csak jelentősen átalakul a Búza téri piac. Kívül-belül teljesen megújul a közkedvelt vásártér.</p>

A városi közgyűlésen is terítékre került a változtatás igénye, mi több, internetes levelezőink körében úgyszintén napirenden van a téma.

„Először is gratulálni szeretnék azoknak, akik elérték, kiharcolták a pénzt, a segítséget, mely által városunk még szebb, még élhetőbb lehet. A piac átépítése már tényleg nagyon sürgető volt, hiszen például szombatonként tiszta őrület a piacnál parkolni. Erről a környéken élőknek is bizonyára van véleményük” – kezdte véleményalkotását Takács Eszter, majd lendületbe jött: „A világért se higgye senki, hogy gáncsoskodni akarok! Nem, csupán arról van szó, hogy a Kelet-Magyarországban megjelent piaccal kapcsolatos cikket valahogy nem értem tisztán. Ha viszont úgy érzem, hogy tisztán látom, akkor nem sok logikát látok a piac és az üzletek elrendezését illetően. Lehet, hogy egy szakember számára kicsit nevetséges a problémám, nekem viszont komoly a kérdésem.

Ha jól értelmeztem a cikket, akkor -1 emelet is lesz, amit az én eszemmel mélygarázshoz hasonlítok, mint például a Korzó. Nos, már itt elakadtam, mert mi az, hogy -1 emeleten lesznek a parkolók, és a szabadpiac!? Ha így lesz, feltételezem, nagy tér fogja elválasztani a benzingőzös levegőt a piaci áruktól. Ezzel kapcsolatos gondom az is, hogy -1 emeletet nem tudom, hogyan lehet majd megközelíteni. Mozgólépcsőn, több lifttel, vagy hogy?

A mozgólépcső idősekre nézve eleve veszélyes, főleg, ha mindkét kezükben pakk van. Ugye ha az ember vásárol, általában nem 2-3 kilóval császkál a piacon, és azzal valahogy felszínre kell érni. A lift viszont eleve nem elegendő egy forgalmas napon. Nos, jön a földszint, ahol üzletek is lesznek. Ez az optimista hozzáállás nagyon tetszik nekem, hisz már az egész városban boltok, kínai áruházak, butikok, bevásárlóközpontok vannak.

Miért nem lehet meghagyni egy szabad placcos piacot, hisz annak olyan különös hangulata van? Aztán miért nem lehet a boltokat lerakni a -1 emeletre? Onnan csak könnyebb feljutni, mint tele szatyorral. Nem beszélve arról, hogy a Búza téri piac egyet jelent a zöldséges, virágos standokkal, a többi üzlet az csak kiegészítő. Tehát jó lenne, ha alapjában véve nem változna meg a „célállomás", és továbbra is zöldséges, illetve virágos jellege lenne. A többiek legyenek a kiegészítők, de ne a fő helyen. Ha valaki nem is akar vásárolni, akkor is kimegy most a piacra, sétálhat, nézelődhet, és öröm ott lenni. Legalábbis nekem ez a véleményem, bár én inkább a virágokban tudok gyönyörködni.” – fejezte be mondandóját Takács Eszter.

Vásárváros

Akár egy „vásárváros" is lehetne a becenevünk. Bár ez az illetékesek döntése, ha õk úgy látják, hogy még mindig kell üzlet, mert itt még mindig ekkora a vásárlóerõ, hát legyen. Bár szerintem az emberek legalább 60 százaléka kijár a KGST-piacra vásárolni – jegyezte meg Takács Eszter.

Kapcsolódó cikkek:
· Minden szereplővel egyeztetnek
· Miénk itt a (piac)tér!   
· hirek szon.hu

- Ladányi Tóth Lajos -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában