Helyi közélet

2011.06.07. 13:52

Öt év börtönt kapott egy nyíregyházi hajléktalant bántalmazó férfi

<p>Nyíregyháza - Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság kedden azt a férfit, aki két társával együtt az utcán bántalmazott, majd kirabolt egy hajléktalant Nyíregyházán.</p>

A 19 éves Ádám Attilát csoportosan elkövetett rablás és testi sértés bűntettében találta bűnösnek az első fokon eljáró Nyíregyházi Városi Bíróság, amely az öt év börtönbüntetés mellett öt évre eltiltotta a vádlottat a közügyek gyakorlásától. A megyei bíróság ezt az ítéletet változatlanul hagyta helyben, ugyanakkor elrendelte a férfira korábban kiszabott tíz hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetés végrehajtását is.

A tényállás szerint 2010. július 5-én a férfi két másik, fiatalkorú és gyermekkorú társával a Szegfű utcában észrevett egy hajléktalant, majd elhatározták, hogy tőle pénz fognak szerezni. Mindhárman odamentek hozzá, egyikük pénzt követelt az otthontalantól, aki nem adott, és a konfliktus elkerülése érdekében átment a hipermarket melletti buszmegállóhoz. A vádlottak a sértett után mentek, bántalmazták, majd elvették tőle a nála lévő száz forintot. A megvert férfi nyolc napon túli sérüléseket szenvedett, bal lába eltört.

A bántalmazó tagadta bűnösségét

 

Ádám Attila a bírósági eljárásban tagadta bűnösségét. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi az ítélet kihirdetése előtt az utolsó szó jogán azt mondta: elege van a börtönből, már megjavult, s szeretne dolgozni. Védője elsősorban felmentésre, másodsorban enyhítésre irányuló fellebbezést terjesztett elő. 

A szabolcsi bíróság azonban megalapozottnak ítélte az elsőfokú ítéletet, megállapítása szerint a lefolytatott eljárás törvényesen zajlott le, a bizonyítás során pedig fontos bizonyítékot beszereztek. 

A fiatalkorú D. Ferenc vádlott esetében jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet; őt csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntettében mint bűnsegédet mondta ki a bíróság bűnösnek, és két évre elrendelte javítóintézeti nevelését. A harmadik elkövető, a gyermekkorú M. Csaba az életkora miatt nem büntethető.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában