Amikor a virág nem bonthat szirmokat

Margaréta szeme elfáradt az olvasásban. Amint leveszi távcsőszemüvegét, a számítógépét pillantja meg. Majd szobája ablakához lép, s kitekint a parkba.

A bágyadt őszi napfényben a fák levelei sárgán sápadoznak, ám azokat az ifjú lány nem látja egyenként; csupán foltként a lombokat. Hasonlóképp érzékeli a járókelőket is. Az arcvonásokat csak közvetlen közelről képes tisztán kivenni. Nagyokat szippant az oxigéndús levegőből, hiszen ez jót tesz az asztmájának. Hűvösek az őszi reggelek, hát becsukja az ablakot, megfordul, s újra a monitorral néz farkasszemet: nagy gyermekkori álma megtestesítőjével, mely mégis fájdalmat okoz.

Margaréta elmereng. Emlékezete hirtelen a hatéves kori önmagát vetíti a gép elé, midőn nagyapja jóvoltából – aki falusi látogatásukkor unaloműzésül ültette hajdan oda először – épp a billentyűzettel ismerkedik. A pöttöm lány tüstént lángra lobbant a szerkentyű iránt, s lángolása később sem csillapodott.

Állapotához igazodva az általános iskola padjait speciális intézményekben koptatta, ahol jeles és kitűnő eredménnyel vívta ki tanárai elismerését. Időközben lakhelyére, a Nyírség szívébe települt egy informatikai szakiskola. Margaréta és családja égi áldásnak érezték, amikor a kislány felvételt nyert a rózsaszín falak közé. Óriási hévvel lendült a tanulásnak. Azonban lassanként sötét felhők gyülekeztek feje fölött. A diáktársak csúfolták erős szemüvege miatt, pedig ők is sérültek voltak. Akadt néhány igazi tanáregyéniség, ám a többség nem állt mellé. Azzal érveltek: nekik a többieket is védeniük kell. A leány viszont úgy érezte: csak a többieket védik.

Másik csapás a nagy teher volt napi 7-8 tanítási órával, s tengernyi leckével. Folyton közösségi rendezvényekkel zaklatták, s mivel Margaréta állapotánál fogva egyébként is lassú, élete csak az iskola taposómalmáról, s a lefekvésig tartó tanulásról szólt. Reggelente félelemmel telve indult útnak. Idegileg fokozatosan kimerült. Allergiája asztmává súlyosbodott, étvágytalan lett, lefogyott. Édesanyja a sok szenvedés láttán döntő lépést sürgetett:

- Abba kellene hagynod az iskolát, gyermekem!

- Akkor mit fogok kezdeni az életemmel? – felelte ijedten Margaréta. Az anya tovább erősködött:

- Az egészséged árán nem éri meg!

Mire a leány:

- De én is hasznos tagja szeretnék lenni a társadalomnak, ráadásul odavagyok a számítógépért!

Anyja felsóhajtott, hisz rádöbbent: ha gyermeke kilép az iskolából, attól fog kiborulni. Inkább tehetetlenül, aggodalommal szemlélte, mint válik nevetős, csevegős leánykája egyre szomorúbb, szótlanabb „tanulógéppé”. Két szakmát is elsajátított, s összesen 6 évet töltött e „keserű” iskolában.

Nem bírta tovább, és a gimnáziumot már integráltan, az egyik szakközépben, távoktatás keretében végezte el. A lényegesen kisebb teher mellett azonban itt is túlzottan le volt kötve az ideje a sok leckével. Érthető ez, hisz az előző nagymértékű igénybevétel aláásta teherbíró képességét. A tanulás börtönében raboskodván nem hódolhatott kedvenc időtöltéseinek, élen az olvasással. Mert eddig az élet úgyszólván elment mellette… Időnként konzultációkra jártak, s meglepődve tapasztalta: mind a diáktársak, mind a tanárai toleránsabbak vele szemben, mint a speciális tanintézményekben. Az érettségin kabaláját is maga elé tehette. Ilyesmit még alsó tagozatos korában sem engedélyeztek. No, és a nagy megmérettetés sikerrel zárult.

Így felvértezve, várakozással indult a nagybetűs életbe. A sorstársakat segítő alapítvány foglalkoztatási rehabilitációs részlege regisztrálta a munkára várakozók sorába.

Ám az édes szabadsághoz járul egy keserű pirula, melyet mostanság le kell nyelnie. A minap összefutott az egyik rokon fiatalemberrel. Némileg hasonló a sorsuk. Bár a fiú megváltozott munkaképességű, nem fogyatékkal élő. Az üdvözlő szavak után érdeklődve fordult Margarétához.

– Van már munkahelyed?

- Sajna, még nem talált távmunkát az alapítvány.

- És mit ígérnek?

- Hogy esetleg nagyítóval keresve, ha akad. Pár éve a nagy rehabilitációs kft.-nél volt távmunka, ám leépítették.

- Szuper! De miért akarsz otthon dolgozni?

- Számomra a „bejárós” munka is ritka, mint a fehér holló, mert én csak a méregdrága beszélő programmal tudok dolgozni. Azt pedig a cégek nemigen veszik meg, hisz van elég egészséges jelentkező. Gondot okoz az önálló közlekedés is. Te nem unatkozol?

- Nemrég kezdtem irodai munkára képesítő érettségire épülő tanfolyamot.- Jellemző. Tanodák tömkelege ontja a frissen képzetteket, de kevesek kezébe adnak kenyeret. Gondolod, hogy neked sikerül majd?- Királyul érzem magam; tele reménytelenséggel. De a rehab folyósításáért tennem kell valamit.- Én is teszek. Néhány évente kötelező jelenésem van az orvosi bizottság előtt, ahol mindig lepereg ugyanaz a lemez. A végén helyben hagyják a második csoportot, aztán kapom tovább a járadékot a régi összegben, ami épp elég a tengődéshez.- Szép karrier! – szögezte le végezetül a férfiú.Töprengéséből felocsúdva Margaréta újra felteszi távcsőszemüvegét. Most már időmilliomos, így boldogan olvashat.

Papp Erika tárcája