Vendégsorok: A szolgalom

Dezső bácsi csaknem ötven évet dolgozott le a vasipari üzemben lakatosként. Csendes ember volt, legtöbbször messzebbről figyelte a műhely hangadóit. Hanem, amikor a gyerekekre terelődött a szó, akkor ő előre nyomult, kivette a két fényképet az igazolványtokból és felmutatta: „ide süssetek, ez a két lány az én gyermekem”. Angyal Sándor jegyzete

Nagyon büszke volt a két szép lányára, akik mint a gomba, olyan gyorsan cseperedtek, ő pedig mindent megadott nekik, amit csak kértek.

Az idősebbik érettségi bankettjére még a felesége készítette a sok finomságot, sajnos, a kisebbik gyermeke hasonló eseményét már étteremben tartották, mert a mama, az ő felesége három napi szenvedés után a kórházban örökre elment. Dezső bácsi ettől kezdve fekete garbóban járt a műhelybe, de a két lány fényképe akkor is nála volt, akinek csak lehetett dicsekedett velük.

Ildikó főiskolát végzett, majd a szomszéd faluban tanított számtant a gyerekeknek. Marika női fodrászatot tanult és otthon a fő utcán bérelt egy kis üzletet. Amikor Dezső bácsi nyugdíjba ment, a két szép lánya még ott volt a búcsúztatásán, azonban a kisöreg ekkor magára maradt. Kertes házban lakott, amelyben legalább vagy tíz almafa már termőre fordult, amit korábban ő ültetett. Aztán mind a két lány férjhez ment, mind a kettőt becsülettel kistafírozta, bútorral, ágyneművel és két milliót adott a megspórolt pénzéből, vegyék még meg, amire szükségük van. Ezt a pénzt a legutóbbi karácsonykor adta oda nekik, hogy legyen szép ünnepük.

Aztán kezdtek elmaradozni a gyerekek, csak ritkán nyitották rá az ajtót Dezső bácsira. Az ősszel rakoncátlankodni kezdett a kis öreg szíve, kórházba vitte a mentő, infúziót kapott öt napon át, majd javult az állapota és hazaengedték. Akkor lepődött meg, hogy a tíz almafa majdhogynem kopasz, nincs rajta termés. Bement a házba s az előszoba asztalán meglátta a vázának támasztott üzenetet: „A szolgalom a tiéd, az alma a miénk: a lányaid.”