2013.09.29. 12:33
Szabolcsiak is „a puszta fővárosában”
Hortobágy - III. ERDŐSZ nap - a régió erdészei találkoztak Hortobágyon.
Hortobágy - III. ERDŐSZ nap - a régió erdészei találkoztak Hortobágyon.
Hortobágyon találkoztak az észak-alföldi erdészek: a „puszta fővárosában” szombaton rendezték meg a III. regionális ERDŐSZ napot.
– A rendezvényen az Országos Erdészeti Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei tagjai vettek részt. A vendégeket elsőként Vincze Andrásné, Hortobágy polgármestere köszöntötte, majd Gencsi Zoltán nyitotta meg a programot. Az OEE elnökségi tagja egyebek mellett azt mondta: a három megyében mintegy 240 ezer hektár erdő van 600 erdész kezére bízva. 150 ezer hektár magántulajdonú, a többi pedig állami erdőterület – újságolta Vereb István, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt kommunikációs munkatársa.
A rendezvényen a térség erdészeti társaságai, a Nefag Zrt. és a NYÍRERDŐ Zrt. mellett a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság valamint az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai is ott voltak, de a magánerdő tulajdonosok is képviseltették magukat. A nyugdíjas szakemberek közül Dr. Gencsi László, a soproni egyetem növénytani tanszékének nyugalmazott oktatója és a 93 éves Dr. Tóth Béla, az ERTI Püspökladányi Kísérleti Állomásának korábbi igazgatója is részt vett a programon.
A vendégeket a Hortobágyi Délibáb Népdalkör, a Bürkös népzenei együttes és Bárdosi Ildikó népdalénekes műsora szórakoztatta. A legkisebbeket kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal, kiserdész vetélkedőkkel várták a szervezők.
- KM -